Hatalmasat blöffölt a Huawei az új rendszerével?!

0

Nagyon úgy néz ki, hogy eddig óriási tévedésben voltunk a Huawei rendszerével kapcsolatban, amihez valószínűleg maga a gyártó is hozzájárult. Számos olyan hír volt korábban, hogy a Hongmeng OS gyorsabb lesz, mint az Android, és persze biztonságosabb is, így majd egy valódi alternatíva lehet. Ám most egyértelműen kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs.

A korábbi infók és nyilatkozatok fényében elég meglepőek a legújabb fejlemények. A Huawei egyik vezetője, Catherine Chen, aki az igazgatótanácsnak is a tagja, egyértelműen kijelentette, hogy a Hongmeng nem okostelefonokhoz készül, hanem különféle ipari és lakossági hálózati berendezésekhez. Azt is megerősítette – ami viszont már nem akkora újdonság -, hogy továbbra is kitartanak az Android mellett, nem tervezik lecserélni azt.

Korábban ugyebár az volt az elterjedt vélekedés, hogy a Huawei majd az új rendszerével képes lesz leváltani/helyettesíteni az Androidot, amire az USA szankciói miatt lehetett volna szükség. Ezek értelmében a Google-nek mindenféle kapcsolatot meg kellett volna szakítania a kínai gyártóval. Bár még nem zárult le teljesen az ügy, úgy néz ki, hogy visszavonják az intézkedéseket, és fellélegezhet a Huawei. Ellenkező esetben igen komoly bajban lettek volna, ugyanis nem igazán volt reális esélye annak, hogy a Hongmeng OS kiváltsa az Androidot, hiszen egy teljesen más rendszerről van szó.

Catherine Chen rámutatott arra is, hogy egy okostelefon rendszerének megírásához több millió sor kódra van szükség, míg a Hongmeng egy jóval egyszerűbb OS, ami csak néhány százezer sorból áll. Éppen az egyszerűsége miatt biztonságosabbnak mondható, és a reakcióideje is kisebb egy mobilos rendszernél (vagyis “gyorsabb”), ugyanakkor az összehasonlítás teljesen értelmetlen.

Korábban ezt nem igazán kötötte a felhasználók orrára a Huawei, sőt, a vállalat alapítója, Ren Zhengfei konkrétan azt mondta, hogy bár nem akarják leváltani az Androidot, de amennyiben az elérhetetlenné válik a számukra, meg fogják tudni oldani a pótlását. Továbbá az is elhangzott, hogy a Hongmenget nem csak okotelefonokra szánják, hanem mindenféle más eszközre is. Úgy néz ki, ez csak egy blöff volt a részéről, de nem igazán hibáztathatjuk érte, hiszen csak azt tette, ami a legjobb volt az adott helyzetben a vállalatnak.

Persze az még kérdéses, hogy mi a helyzet a többi levédetett névvel, mint az “Ark OS”, az “Oak OS” vagy éppen a “Harmony”, de jó esély van rá, hogy ezek sem a Huawei világmegváltó mobilos rendszerét takarják.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid