Hazánkban is megjelent a Honor 7

0

A Honor 7 hatalmas siker lett a gyártó hazájában, a megjelenése utáni két percben 200 ezer darab fogyott belőle, ami másodpercenként 1667 eladást jelent. Néhány napja Magyarországon is kapható a készülék, és a tudásához mérten egész jó áron kínálják.

A Honor 7 egyértelműen egy prémium kategóriás mobil, hiszen unibdy fémházat kapott, ami nagyon kellemes dizájnnal rendelkezik. A kijelző 5.2 colos és Full HD felbontású, azaz nem egy hatalmas méretű phabletről beszélünk, ennek ellenére egy nagyméretű, 3100 mAh-s akksit sikerült bepréselni a mobilba.

Huawei-Honor-7-header

A meghajtásról a Huawei jelenlegi legerősebb processzora, a 8 magos Kirin 935 gondoskodik, ez hajtja többek között a P8-at is. Ehhez jön még 3 GB RAM és 16 vagy 64 GB-os belső tárhely modelltől függően. Sokak örömére ráadásul a MicroSD bővítési lehetőség sem maradt ki.

huawei_honor_7

Fotózási képességek terén sem kell szégyenkeznie a Honor 7-nek, hiszen a hátlapra egy 20 megapixeles, f/2.0-s Sony IMX 230-as szenzor került, ami akár 0.1 másodperc alatt képes fókuszálni. Az előlapra egy 8 megapixeles, széles látószögű kamerát szereltek, ráadásul ehhez is tartozik egy segédfény. A mobil rengeteg extrát kínál, van például ujjlenyomat-olvasó, és egy extra gomb is került a készülék oldalára, amihez különböző funkciókat rendelhetünk.

Honor 7 3

A Honor 7 nemrég hazánkban is megjelent, az ajánlott fogyasztói ára 127.900 Ft, ami egyáltalán nem rossz ahhoz képest, hogy egy igen korrekt csúcsmobilról van szó.

Huawei

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid