Megjelent az Android 16-re épülő One UI 8 negyedik béta kiadása a Galaxy S25 mobilokra, és ez sokak szerint már az utolsó béta lesz, amit hamarosan a kész frissítés követhet.
A Samsung még májusban indította útjára a One UI 8 béta programot, kezdve a Galaxy S25 széria tagjaival, amelyeken jelenleg is tesztelhető az Android 16-ra épülő friss szoftver. Azóta eltelt több, mint 2 hónap, és most megjelent a negyedik béta is Németországban, hamarosan pedig további régiókban is elérhető lesz.
Egyelőre nem érkezett hivatalos információ azzal kapcsolatban, hogy mikor indul meg a kész, stabil frissítés, de valószínűleg már nem kell sokat várni, akár heteken belül sor kerülhet erre, amennyiben a mostani már valóban az utolsó béta kiadás.
Egyelőre csak a legújabb hajlítható telefonok, a Galaxy Z Fold 7, a Z Flip 7 és a Z Flip 7 FE futtatnak Android 16-os One UI 8 szoftvert (nem számítva a béta programot), ezek már gyárilag a friss verzióval jelentek meg. Azonban rengeteg korábbi Samsung készülékre fog megjelenni az új Android, kezdve a legutolsó csúcsmodellekkel, a Galaxy S25 szériával. A várakozások szerint gyorsan halad majd a gyártó, és hamar sorra kerülnek a korábbi zászlóshajók, illetve számos középkategóriás telefon is.
Ha minden jól megy, még idén lefrissülhet a legtöbb támogatott Samsung mobil és táblagép Android 16-ra. Januárban pedig már érkeznek a Galaxy S26 modellek (S26 Pro, S26 Edge és S26 Ultra), ezek már One UI 8.5-tel, ami számos újítást hoz, és a mostani 8-as verzióhoz képest egy nagyobb frissítés lesz annak ellenére, hogy továbbra is Android 16-ra épül majd.
Forrás: 9to5Google
