Hivatalos a Nexus 9!

3

Sokféle pletykát olvashattunk a Google és az HTC közös fejlesztésű referencia táblagépéről, de a találgatásoknak ma vége szakadt, ugyanis a Nexus 9 hivatalosan is bejelentésre került. Az előrendeléseket már október 17-től fogadják, piacra pedig november 3-án kerül a készülék. 

Az Android 5.0 -ával installált táblagép háromfajta kialakításban lesz majd kapható: a 16 GB belső tárhelyű 399 dollárba, a 32 GB-os verzió pedig 479 dollárba fog kerülni, valamint lesz egy 32 GB-os LTE verzió is 599 dollárért. Választhatunk fekete, homokszín, vagy fehér modellt, a megadott belső tárhelyek viszont ezúttal sem bővíthetők microSD kártyával. A Nexus 9-et huszonkilenc országban teszik elérhetővé a következő hetekben.

nexus-9

A táblagép 4:3-as képarányú, 8.9 hüvelykes, 2048×1536 felbontású kijelzővel, négymagos 64bites Nvidia Tegra K1 processzorral, és 2GB RAM-al érkezik. A kijelzőt Gorilla Glass 3 védi a karcolások ellen. Az akkumulátor 6700 mAh-ás, és a Google szerint 9 órányi használatot biztosít. Hangzás terén is kapott extrát a gépezet: belekerült a HTC Boomsound technológiája. A készülék tömege a következőképp alakul: 425g (Wi-Fi), és 436g (LTE). A kiegészítők között pedig választható lesz egy magnetikusan csatlakoztatható billentyűzet is.

Nektek hogy tetszik? Megvennétek? Írjátok meg kommentben!

Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid