Hivatalos az 50 megapixeles Samsung ISOCELL JN1 kameraszenzor

0

A Samsung vadonatúj kameraszenzort mutatott be, ami az ISOCELL JN1 nevet kapta a keresztségben. Az új érzékelő 50 megapixeles felbontással képes rögzíteni a pillanatot, és ha hihetünk a gyártónak, akkor középkategóriás telefonoktól kezdve az egészen prémium készülékekig bármilyen mobil hátoldalán találkozhatunk majd vele a jövőben. 

Az új szenzor egyes pixelei mindössze 0,64 mikrométeresek, így a legkisebbeknek számítanak, amiket a Samsung valaha is gyártott. Az új érzékelő emiatt egészen kompakt, 1/2,76 colos mérettel bír. Ez azért is jó, mert így nem fog annyira kiállni a kamera a telefon hátlapjából.

A modult valószínűleg a középkategóriában fogják a legtöbbet használni, de mivel a gyártó szerint az újdonságot mindenféle okostelefonhoz készítették, akár drágább mobilokon is megjelenhet.

Az ISOCELL 2.0 technológia most is támogatott, ami továbbfejlesztett pixel izolációt, illetve csökkentett cross-talkot jelent a képpontok között. A metódus elméletileg javítja a fényérzékenységet és a színhűséget, mivel a szűrők közötti anyagok nem engedik, hogy az egyik pixel fénye átszivárogjon a másikba.

A Samsung képrögzítője támogatja a tetrapixeles feldolgozást, ami azt jelenti, hogy négy pixelt összevon egyetlen, 1,28 mikrométeres képpontba, az eredmények pedig 12,5 megapixeles világos fotók lesznek, csökkentett zajjal. A metódus teszi lehetővé a valós idejű HDR-t is, két expozíció egyidejű rögzítésével. Tovább fejlődött a fázisdetekciós autofókusz is, ami mostantól Double Super PD néven fut. A Samsung újragondolta a pixelek felett lévő mikrolencséket, ami sokat javít az autofókusz pontosságán és sebességén.

Az ISOCELL JN1 már csak azért sem mondható igazán csúcskategóriás modulnak, mert 8K videók rögzítésére képtelen, viszont a 4K 60 fps, valamint a Full HD 240 fps felvételek készítése teljes mértékben támogatott. Nyilván ahhoz, hogy a szenzor ezen képességeit ki lehessen használni, olyan lapkakészlet is kell, ami ezt lehetővé teszi.

Már megkezdődött a Samsung ISOCELL JN1 érzékelő tömeggyártása, így valószínűleg nem kell sokat várni azokra az okostelefonokra, amelyek munkára fogják az új szenzort.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid