Hivatalos: az LG bezárja a mobilos üzletágát

0

Már korábban is pletykálták, most viszont hivatalosan is bejelentette az LG, hogy nem foglalkoznak többet okostelefonokkal, bezárják a mobilos üzletágat.

Az LG telefonos részlege már közel 6 éve csak veszteséget termel, és bár volt több próbálkozása is a gyártónak a megújulásra (legutóbb az LG Wing és az LG Velvet készülékekkel), sajnos ezek egyike sem jött be. Éppen ezért az elmúlt hónapokban megpróbálták értékesíteni az üzletágat, állítólag két ígéretes jelölt is volt, a vietnámi Vingroup, illetve a német Volkswagen AG. A tárgyalások azonban kudarcba fulladtak, így vevő nélkül maradt az LG Mobile

A fenti események hatására végül úgy döntött a vállalat, hogy nem foglalkoznak többet telefonokkal, bezárják a mobilos részleget. Ez már nem csak pletyka, ma reggel, húsvét hétfőn hivatalosan is kiadta az ezzel kapcsolatos közleményt az LG.

Szinte biztosra vehető, hogy nem lesz több LG telefon a közeljövőben, nagy valószínűséggel a feltekerhető kijelzős Rollable-t is kaszálta a vállalat, bár erről konkrétan nem esett szó egyelőre.

Néhány fontos tudnivaló a bezárással kapcsolatban:

  • A már legyártott, kiszállított LG telefonok továbbra is megvásárolhatók lesznek a viszonteladóknál, amíg tartanak a készletek, újakra viszont nem érdemes számítani.
  • A garanciával és terméktámogatással kapcsolatos kötelezettségeit természetesen betartja a vállalat, és a szükséges alkatrészeket is biztosítják.
  • Az LG ígéretet tett arra, hogy tovább folytatják a már meglévő készülékeik frissítését, ebbe beletartoznak a nagy verziófrissítések és a biztonsági javítások is. Az Android 11 kiadása tehát elvileg folytatódik, és néhány modell még az Android 12-t is megkaphatja. (Persze túl sok jóra azért nem számítunk, eddig sem siették el a mobiljaik frissítését, ezután pedig valószínűleg még kevésbé lesz ez prioritás.)
  • A mobilos részleg nem egyik napról a másikra áll le, a teljes bezárás július 31-ig fejeződhet be.

Íme a teljes közlemény magyarul:

Őszintén köszönjük, hogy támogatták az LG mobil termékeit.

Az elmúlt pár hónapban teljeskörűen megvizsgáltuk üzleti portfóliónkat és alapvető technológiai képességeinket, és úgy döntöttünk, hogy bezárjuk mobil üzletágunkat, hogy a jövőben új lehetőségek feltárására és fejlesztésére koncentráljunk.

Nagyon sajnáljuk, hogy meg kell osztanunk ezt a szomorú hírt Önökkel, hűséges LG mobil vásárlókkal, akik az évek során bizalmat és támogatást tanúsítottak a márka és termékeink iránt. Ezt a nehéz, de elkerülhetetlen döntést annak érdekében hoztuk meg, hogy lépést tudjunk tartani a változó iparági elvárásokkal és a jövő technológiáinak fejlesztésére összpontosíthassunk.

Az LG mobil termékek – országonként változó ideig – még elérhetők lesznek, amíg a készletek el nem fogynak viszonteladó partnereinknél. Az ügyfélszolgálati ügyintézés a vonatkozó előírásoknak megfelelően folytatódik a vásárlók kellemetlenségeinek elkerülése érdekében.

Az LG Electronics továbbra is nagy hangsúlyt fektet fő üzleti tevékenységeire. Célunk, hogy innovatív termékeket és szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek jobbá teszik vásárlóink életet.

További részletekért olvassa el az alábbi gyakran ismételt kérdéseket és válaszokat.

Forrás: LG

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid