Hivatalos az LG V30s ThinkQ és az LG V30s+ ThinkQ

0

Végül a vártaknak megfelelően megérkezett az LG V30 ráncfelvarrt változata, ami egyáltalán nem hozott magával túl sok izgalmas újítást. Igazából megnövelt rendszermemória és ROM mennyiségről van szó, illetve itt az új mesterséges intelligencia platform, ami azért dob valamelyest az összképen. A dél-koreai gyártó bár két okostelefont mutatott be, az LG V30s ThinkQ 6 GB RAM-ot és 128 GB belső tárhelyet, míg az LG V30s+ ThinkQ szintén 6 GB RAM-ot, valamint 256 GB háttértárat jelent a gyakorlatban.

Ezzel a hardveres változások és eltérések lényegében véget is értek az eredeti modellhez képest, ellenben kaptunk néhány új színárnyalatot, amiben megvásárolhatjuk a telefonokat. A flancos fantázianevektől eltekintve elég egyértelmű, hogy milyen színekről van szó, a New Maroccan Blue egy kék, a New Platinum Grey pedig egy szürke verziót takar. Csupán ezekben a színekben lehet megvenni az újabb készülékeket.

A készülékek nevében a ThinkQ utótag természetesen az LG új mesterséges intelligenciájára utal. A megoldás hasonló a Samsung által fejlesztett Bixby asszisztenshez, ha más nem abban az ambiciózus törekvésben, hogy a virtuális segítő a felhasználói felület szinte minden részében igyekszik a telefontulajdonost támogatni.

Az AI CAM funkció a fotózás során lesz fontos, képes lesz felismerni a fényképezett tárgyakat, és a megörökíteni kívánt dolgokhoz igazítani a kamera beállításait. Jelenleg nyolc kategóriába tudja sorolni a dolgokat: portért (személyek), állatok, város/épületek, virágok, napfelkelte, naplemente, étel és tájkép. Bár nem egy eget rengető újdonság ez az egész, a gyakorlatban valószínűleg remekül használható.

A QLens funkció képes azonosítani különféle tárgyakat online vásárlási és egyéb keresési célzattal, és még olvassa a QR kódokat is. A ThinkQ képes kommunikálni az összes jelenlegi IoT okoseszközzel, tehát erre alkalmas háztartási és szórakoztatási gépekkel. A gyártó igyekszik a saját fejlesztését annyira nyíltnak és hozzáférhetőnek meghagyni, amennyire csak lehetséges, ennek jegyében például Google Asszisztens integráció is van a platformon belül. Ha netán valaki nem tervezi az új készülékek megvásárlását, azonban a mesterséges intelligencia gondolata szimpatikus a számára, akkor örülhet, mert az LG V30 is megkapja a ThinkQ rendszert. Grátiszban még egy “Bright Mode” üzemmód is a birtokunkba kerül, ami az LG V30 fotózási képességeit javítja gyengébb fénykörülmények között. Az új modellek már alapból tudják ezt.

Az telefonok várhatóan a következő hónaptól lesznek kaphatóak, de az árazás egyelőre ismeretlen. Lesznek olyan piacok, ahol az eredeti LG V30 el fog tűnni az újdonságok kedvéért, más helyeken viszont minden verziót meg lehet majd vásárolni egyszerre, egy időben.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid