Hivatalos az Oppo F17 és az F17 Pro

0

A kínai Oppo két vadonatúj középkategóriás okostelefonnal lepett meg bennünket, amelyek az Oppo F17 és F17 Pro névre hallgatnak. A mobilok többek között négy hátoldali kamerával, illetve 30 wattos gyorstöltéssel igyekeznek bennünket lenyűgözni, és mivel nyilvánvalóan a két ajánlat közül a Pro variáns a vonzóbb, vele fogunk többet foglalkozni.

Oppo F17 Pro

Akárcsak a korábbi F-szériás Oppo mobilok, ezek is elsősorban a fiatalok számára készültek, ez formatervi megvalósításban és persze a funkciókban is jól tetten érhető.

Az Oppo F17 Pro méreteit tekintve egy 160,14 x 73,77 x 7,48 mm-es konstrukció, ami 164 grammot nyom, előlapján pedig egy 6,43 colos megjelenítő ragadja meg a tekinteteket, ami egy Super AMOLED megoldás Full HD+ felbontással, 60 Hz-es képfrissítéssel és 180 Hz-es érintésérzékenységgel.

 

A kijelzőn egy apró, kapszula formájú kivágás található, ide szerelték az előlapi 16 MP-es képrögzítő egységet, amelyet egy 2 MP-es társszenzor támogat. Ujjlenyomat-olvasó a kijelző takarásában található, és a gyártó szerint mindössze 0,3 másodperc alatt képes azonosítani a jövendőbeli tulajdonost.

A készülék lelke egy MediaTek Helio P95 lapkakészlet, amely mellé 8 GB RAM, valamint egy 128 GB-os belső tárhely került az összeszerelés során, utóbbi UFS 2.1 szabványú, és bővíthető, ha a szükség úgy kívánja. 

Az Oppo F17 Pro belsejében 4015 mAh kapacitású akkumulátor teljesít szolgálatot, ami USB-C porton keresztül veszi fel a töltést, és támogatja a 30 wattos gyorstöltést.

Ami a hátlapi kamerákat illeti, egy négyzetes elrendezésű kamerakészletet kapunk, az elsődleges szenzor egy Samsung gyártmányú 48 MP-es modul, amelyet egy 8 MP-es ultraszéles látószögű, egy 2 megapixeles mélységérzékelő, valamint egy szintén ugyanekkora felbontással dolgozó makró modul támogat fotók készítésekor.

A fontosabb specifikációk között ott van még a Bluetooth 5.1 modem, az ac-s Wi-Fi, a fülhallgató kimenet, és persze a telefon által futtatott Android 10 operációs rendszer, amelyet a kínai gyártó saját fejlesztésű Color OS felülete tesz teljessé és persze egyedivé. A telefon 23 ezer indiai rúpiáért lesz kapható szeptember 7-től, ami hazánk pénzében nagyjából 95 ezer forintot jelent.

Oppo F17

Az alapmodell megjelenítő mérete és felbontása, aksi mérete és gyorstöltési képessége nem tér el a Pro változattól, viszont a belsejében Qualcomm Snapdragon 662 chipset végzi a számításokat, és a hátlapi kamerarendszer elsődleges modulja nem 48, hanem mindössze 16 MP-es. A készülék legolcsóbb verziója 4 GB RAM-ot és 64 GB háttértárat állít csatasorba, de egyelőre nem fedték fel az árazást.

A készülékek első körben Indiában lesznek kaphatóak, nemzetközi forgalmazásról még nem esett szó, de remélhetőleg nem csak az ázsiai országban juthatunk majd hozzá az újdonságokhoz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid