Hivatalos: ekkor mutatják be a Samsung hajlítható mobilját

0

Nem semmi időszak elé nézünk, hiszen nem elég, hogy a Galaxy S10 szériát hamarosan bemutatják, de érkezik a már régóta várt mobilkülönlegesség is, a Samsung hajlítható telefonja.

Alig néhány napja adtunk hírt a február 20-án megrendezésre kerülő Galaxy S10 Unpacked eseményről, máris újabb remek hírrel örvendeztetett meg minket a Samsung. Ez pedig nem más, minthogy az idei Galaxy S szériával együtt végre bemutatkozik a cég hajlítható készüléke is.

Az infót maga a gyártó kürtölte világgá, a Párizsban található Concorde téren történt a “bejelentés”. Itt ugyanis két hatalmas molinó jelent meg, amelyeken koreai írással a “The Future unfolds” és a “február 20” szöveg található. A Samsung hivatalos közleményben is megerősítette a dolgot, így már biztosra vehető, hogy hosszú évek várakozása után végre tényleg bemutatkozik a mobil.

A készülék elnevezése még mindig nem ismert, ám a sajtó csak Galaxy F néven emlegeti, ami elég logikusnak tűnik. Tavaly már láthattuk a prototípust, de akkor még eltakarták a végleges dizájnt, szerencsére azonban már nem kell sokat várni a hivatalos bemutatóra.

Valószínűleg azért választotta a február 20-át a Samsung, mert szerették volna, ha minden figyelem rájuk irányul. Még az is lehetséges, hogy egy héttel később, az MWC-n a Huawei is bemutatja a maga hajlítható mobilját, így pedig teljesen logikusnak tűnik a dél-koreai vállalat lépése, hiszen így megelőzik a konkurenciát.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid