Hivatalos a hajlítható kijelzős Vivo X Fold+

0

Végre befutott a hajlítható képernyős Vivo X Fold+, amely elődjéhez képest egy új választható színárnyalatot, illetve erősebb hardvert kínál.

A flexibilis okostelefon kijelzője nem igazán változott érdemben, továbbra is egy 8 hüvelykes, ultravékony üveggel burkolt, 1-120 Hz-es képfrissítésű LTPO OLED panel van a belső, valamint egy 6,53 colos a külső részen, mindkét kijelző rendelkezik ultrahangos ujjlenyomat-olvasóval.

A flexibilitást biztosító zsanér többféle szögben is képes megtartani a nyitott készüléket, ami hasznos lehet tartalomfogyasztás és videohívás közben. Mindkét megjelenítő Full HD+ felbontással rendelkezik.

A Vivo X Fold+ meghajtásáért Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet felel, amely 30 százalékkal energiatakarékosabb, miközben 10 százalékkal nagyobb teljesítményt biztosít, mint elődje.

A telefon belsejében történt másik változás az akkumulátort érinti, amely a korábbi 4600 helyett immáron 4730 mAh-s kapacitású, a fejlettebb lapkakészletnek és ennek a minimális toldásnak köszönhetően a hajlítható mobil két órával hosszabb üzemidőt biztosíthat videós tartalmak fogyasztása közben.

A korábbi 66 wattos töltési sebességet 80 wattra sikerült növelni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 70 százalékos töltöttséget mindössze 18 perc alatt el lehet érni a megfelelő adapterrel, miközben a teljes töltés csupán 35 percet igényel. A vezeték nélküli padok is támogatottak, legfeljebb 50 wattig.

A kamerákat nem igazán variálta a Vivo, továbbra is egy 50 megapixeles elsődleges képrögzítő áll rendelkezésre, amely 1/1,56 hüvelykes ISOCELL GN5 érzékelővel, 1,0 µm-es pixelekkel, optikai képstabilizátorral, valamint f/1,75 rekeszértékű Zeiss optikával rendelkezik. A kamerakészlet további tagjai: környezetét 114 fokban érzékelő, 48 megapixeles ultraszéles látószögű modul, 12 megapixeles telefotó egység 47 mm-es lencsékkel a portrémódhoz, 8 megapixeles periszkópos kamera 5x optikai és 60x digitális zoommal, optikai képstabilizátorral kiegészítve. A szelfikamera 16 megapixeles.

A szürke és a kék festés mellett mostantól választható az úgynevezett “Huaxia Red” árnyalat is, amely ugyanúgy műbőr borításon tündököl, akárcsak a másik két szín. A Vivo X Fold+ értékesítése ma kezdődik Kínában. Az alap konfiguráció 12/256 GB-os, ez helyi pénzből átszámítva 1400 dollárt kóstál (~592 ezer Ft), a 12/512 GB-os variáns pedig 1534 dollárnak megfelelő jüanba kerül (~649 ezer Ft). Nemzetközi értékesítésről egyelőre nem esett szó, mondjuk az előző X Fold-ot sem forgalmazták a globális piacokon, így lehet, hogy ez a készülék is megmarad a kínai vásárlóközönségnek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid