Hivatalos a Huawei Nova 11 széria

0

A Huawei vadonatúj okostelefon-sorozattal rukkolt elő, megérkeztek a Nova 11 modellek. A szériát három mobil erősíti, az alapmodell mellett debütált egy Pro, valamint egy Ultra variáns is. Mindegyik készüléket meg lehet vásárolni egy jellegzetes, nem mellesleg rendkívül attraktív zöld árnyalatban is.

Huawei Nova 11 Pro és Ultra

Az egyetlen lényegi különbség a két okostelefon között az, hogy az Ultra variáns támogatja a kétirányú műholdas üzenetküldést a BeiDou rendszeren keresztül. Természetesen éppen emiatt az árban is van némi eltérés. A többi viszont nagyjából megegyezik, vagyis mindkét modell ugyanazt a 6,78 hüvelykes, 10 bites, 120 Hz-es AMOLED megjelenítőt kapta, amely 300 Hz-es frekvencián rögzíti az érintéseket.

A képernyő felbontása 2652 x 1200 pixel, enyhén ívelt szélekkel bír, és egyes változatokat Kunlun Glass üveg bevonat oltalmaz. A megjelenítő bal felső sarkában egy kapszula alakú kivágás látható, ide került a duál szelfikamera.

Az előlapi kamerarendszer áll egy 60 megapixeles, környezetét 100 fokban érzékelő, valamint egy 8 megapixeles, 2x optikai zoommal felvértezett modulból. Az okostelefonok hátoldalán 50 megapixeles elsődleges kamera foglal helyet, amelynek apertúrája változtatható f/1,4 és f/4,0 között, az RYYB szenzor lézeres autofókusz képességekkel is bír. Kapunk továbbá egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű egységet, valamint egy 10-csatornás színhőmérséklet-szenzort, amely a színek kalibrálásában segíti a másik két kamerát.

A Huawei Nova 11 Pro és Ultra belsejében Snapdragon 778G chipset zakatol 4G modemmel, mert az amerikai tiltások továbbra is érvényben vannak. A készülékek borítása alá még egy 4500 mAh kapacitású telepet is sikerült bepréselni, amely támogatja a 100 wattos gyorstöltést, ráadásul a szükséges töltő ott lesz az okostelefonok dobozában. Az újdonságok Harmony OS 3.0 operációs rendszer futtatnak. A Huawei mobiljait vegán bőrből készült hátlappal zöld és fekete színben, illetve üveg hátlappal fehér és arany árnyalatokban lehet majd beszerezni.

A Huawei Nova 11 Pro 256 és 512 GB-os háttértárral választható, az Ultra variáns pedig csak 512 GB kapacitású belső tárhellyel kerül forgalomba. A Pro modell indulóára 510 dollár (~172 ezer Ft) helyi pénzből átszámítva, de ez a Kunlun Glass bevonatot nélkülöző kiadás. Az extra védelem 30 dolláros felárat jelent. Az Ultra modell 655 dollárnak (~221 ezer Ft) megfelelő jüanért vihető, a Kunlun üveg és a műholdas üzenetküldés képessége 70 dollárral többe kerül.

Huawei Nova 11

Amennyiben az alapmodellre esik a választásunk, ugyanúgy megkapjuk a 10 bites AMOLED panelt 120 Hz-es képfrissítési frekvenciával, ám itt a kijelző 6,7 colos és teljesen sík kialakítású. Akárcsak testvéreit, ezt a készüléket is Snapdragon 778G chipset hajtja.

A mobil hátoldalán ugyanaz az 50 + 8 megapixeles kamerapáros foglal helyet, illetve rendelkezésre áll a színhőmérséklet-érzékelő is. Az előlapon viszont csupán egyetlen szelfikamera található, de az legalább a 60 megapixeles, 100 fokos látószöggel és 4K videózási képességekkel szerelt modul lesz.

Az akkumulátor kapacitása szintén 4500 mAh, de a töltési sebesség 66 wattra korlátozódik. A további említésre méltó jellemzők közé sorolható a Wi-Fi 6, a Bluetooth 5.2, illetve a mobil által futtatott Harmony OS 3.0 operációs rendszer.

A Huawei Nova 11 zöld, fekete, fehér és arany színben vásárolható, mindegyik változat műanyag hátlappal rendelkezik. A 128 GB-os változat a legolcsóbb, ezt már 363 dollárnak (~122 ezer Ft) megfelelő kínai pénzért is be lehet szerezni.

Mindhárom telefon már most előrendelhető Kínában, az első villámvásár jövő hét szerdán, április 26-án lesz megtartva. Globális forgalmazásról még nem ejtettek szót.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid