Jön a Xiaomi Mi Band 4

0

A Xiaomi Mi Band 3 hatalmas siker lett, így nem meglepő, hogy érkezik az utód is, ráadásul jóval hamarabb a vártnál.

A Mi Band okoskarkötőkért és a teljes Amazfit sorozatért felelős Huami nemrég tartott egy negyedéves beszámolót. A vállalat pénzügyi igazgatója, David Cui elárulta, hogy 2018-ban 78%-kal nőtt a bevételük a remek eladásoknak köszönhetően, ám ami ennél érdekesebb számunkra, hogy a Mi Band 3 utódjáról is szó esett.

David Cui egyértelműen kijelentette, hogy még idén megérkezik a Xiaomi Mi Band 4, bár valószínűleg nem 1-2 hónapon belül, de mindenképpen az év folymán. A Mi Band 3 még most is nagyon jól fogy, de majd megpróbálják megtalálni az ideális időpontot az utód debütálására.

A Mi Band 3-at tavaly május 31-én mutatták be, tehát simán lehet, hogy idén hasonló időpontban jön a 4. generáció. Ez egy kicsit szokatlan, ugyanis korábban nem évente jöttek a sorozat tagja. A Mi Band 3 szinte pontosan két évvel a Mi Band 2 után jött, ami szintén nagyjából két évvel követte az eredeti Mi Bandet (bár az utóbbi kettő között volt egy ráncfelvarrott Mi Band 1s is).

Xiaomi Mi Band 1 vs. 2 vs. 3

Arról sajnos semmilyen információt nem osztottak meg, hogy milyen lesz a Mi Band 4, de talán kapunk majd egy nagyobb, színes kijelzőt, és minden bizonnyal lesznek érdekes újítások.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid