Hivatalos a Lenovo Legion Y70

0

A szóbeszédek világából végre hivatalosan is elénk lépett a Lenovo Legion Y70, amely a gyártó első okostelefonja Snapdragon 8+ Gen 1 processzorral. Habár a mobil a Legion sorozat részeként debütált, visszafogott formatervet kapott, így azok számára is érdekes lehet, akiknek a gamer mobilok annyira nem jönnek be. Csalódnia persze sem a hagyományos, sem a játékos készülékek iránt érdeklődőknek sem kell, mert az újdonság brutális jellemzőket kapott.

Kezdjük ott, hogy a képernyő 6,67 hüvelykes, OLED technológiára épül, a képfrissítési rátája 144 Hz, az érintésérzékenység pedig 1500 Hz, ami már egészen veszedelmes.

Az előlapi kamera egy a kijelzőn lévő kivágásban található, és bár a gyártó nem igazán tesz róla említést, az ujjlenyomat-olvasó valószínűleg nem a panel mögé, hanem a bekapcsoló billentyűbe került, az oldalsó keretre.

A Full HD+ felbontású panel takarásában tehát Snapdragon 8+ Gen 1 zakatol, amelyet 10-rétegű hűtés igyekszik a toppon tartani, ebben vannak egyebek mellett grafitlemezek, illetve a legnagyobb gőzkamra a piacon, legalábbis a Lenovo szerint, ez egy 5047 négyzetmiliméteres konstrukció, amely mindössze 0,55 mm vastag.

Az alkalmazott lapkakészletről már újat nem igazán tudunk mondani, a chipset mellé UFS 3.1 szabványú tárhelyek és LPDDR5 RAM modulok kerülnek az összeszerelés során. Az okostelefon háromféle konfigurációban lesz kapható: 8/128 GB, 12/256 GB és 16/512 GB.

A Lenovo Legion Y70 hátoldalán egészen korrekt kamerakészlet virít, amelynek elsődleges érzékelője 50 megapixeles és 1/1,55 colos. A pillanatok megragadásában segítségére lesz a 13 megapixeles ultraszéles látószögű egység, amely környezetét 120 fokban érzékeli, valamint egy 2 megapixeles mélységérzékelő. A már említett, kivágásban lévő szelfikamera 16 megapixeles.

A mobil burkolata alá még sikerült bepréselni egy 5100 mAh kapacitású akkumulátort is, amely támogatja a 68 wattos gyorstöltést. A gyártó bevezetett néhány intelligens funkciót is, amelyek egyebek mellett megfigyelik a töltési mintákat, illetve magukat az akkumulátorcellákat, annak érdekében, hogy a telep a lehető leghosszabb ideig használható maradjon. Ehhez – illetve minden máshoz – a szoftveres alapokat ZUI 14 szolgáltatja, amely Android 12-re épül, legalábbis valószínűleg, mert a gyártó nem igazán részletezte ezt.

Habár a Lenovo Legion Y70 teljesen visszafogott, hétköznapi külsőt kapott, mégiscsak egy gamer okostelefon, így készült hozzá néhány ilyen jellegű tartozék is, mint például egy extra hűtési képességekkel bíró tok, amelyen még plusz ravaszgombok is vannak.

Az okostelefon már előrendelhető a kínai vásárlóközönség számára, amelynek tagjai háromféle árnyalatban választhatják: kérhetik fehér, fehér és vörös festéssel, az utóbbi verzió kerül a legtöbbe mind közül, ezt csak 16 GB RAM-mal és 512 GB háttértárral lehet kérni. Persze nem kötelező a legdrágább változatot megvenni, a készülék indulóára 485 dollár (kb. 195 ezer Ft), ami a felszereltségét tekintve egészen tűrhető. Gyanús, hogy a készüléket csak Kínában fogják forgalmazni, de nem lehetetlen, hogy a gyártó a későbbiekben a globális vásárlókra is gondol majd. Reménykedjünk!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid