Hivatalos: lesz Note 10, de nem ez lesz a Samsung legfejlettebb 2019-es csúcsmobilja

0

Korábban voltak olyan pletykák, amelyek szerint megszínűk a Galaxy Note széria, és helyette plusz egy Galaxy S modell érkezhet már a következő évtől. Nos, ez nem éppen így fog történni…

A Samsumg Mobile vezetője, DJ Koh egy befektetői konferencián beszélt a vállalat okostelefonokkal kapcsolatos terveiről, és több érdekességet is elárult. Az egyik, hogy jövőre jön a Galaxy Note 10, tehát nem szűnik meg a széria, legalábbis egyelőre.

Az eddigi évekkel ellentétben azonban nem a Note 10 lesz a gyártó legfejlettebb telefonja 2019-ben, hanem minden bizonnyal a sokat pletykált hajlítható készülék, amiért akár 1500 dollárt is elkérhetnek majd. A Samsung egyébként nem törekszik az elsőségre ezen a téren, inkább megpróbálják a lehető legjobb flexibilis készüléket összerakni, ezzel megalkotva a harmadik prémium mobilszériájukat a Note és az S vonal mellett.

Az is kiderült, hogy nem a Galaxy S10 lesz a Samsung első 5G-s telefonja, hanem egy másik készülék, ami márciusban érkezhet, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez a hajlítható mobil lesz-e, vagy esetleg valami más.

Via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid