Hivatalos a Meizu 20 széria

0

A Volvo és a Smart autómárkák anyavállalata által nemrég felvásárolt Meizu vadonatúj zászlóshajókkal rukkolt elő – megérkezett a Meizu 20 sorozat. A széria három készülékkel debütált: van egyfelől az alapmodell, aztán a 20 Pro, illetve a Meizu 20 Infinity nevű kiadás.

A Meizu 20 Pro 6,81 hüvelykes LTPO OLED megjelenítővel lett felszerelve, amelyen összesen 3192 x 1368 pixel sorakozik, a fényereje az 1850 nitet is elérheti, a képfrissítési ráta pedig 120 Hz. Az Infinity kiadás 6,79 colos képernyővel, azonos panellel és képfrissítéssel bír, de vékonyabb, 2,48 mm-es kávával mind a négy oldalon, illetve ezt egy úgynevezett “titánüveg” védi (nem csak elöl, hanem hátul is), ami állítólag négyszer olyan nehezen törik, mint a hagyományos megoldások.

Meizu 20

Az alapmodell 6,55 hüvelykes, szintén OLED kijelzővel büszkélkedhet, amelyen Full HD+ felbontásban élvezhetjük a tartalmakat, 144 Hz-es képfrissítés mellett. Mindhárom okostelefon kijelzőbe integrált, ultrahangos ujjlenyomat-olvasót kapott és a szelfikameráik is egységesen 32 megapixelesek.

Meizu 20 Pro

A Meizu 20 Pro három 50 megapixeles kamerát visel a hátoldalán, a fő érzékelő mellé betársult egy ultraszéles látószögű és egy telefotó konstrukció is. A Meizu 20 Infinity ugyanúgy megkapja az 50 megapixeles elsődleges kamerát, viszont a telefotó és az ultraszéles modul csupán 12 megapixeles fotókat tud lőni. Az alapmodell Samsung GN5 érzékelőn alapuló 50 megapixeles elsődleges, 16 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 5 megapixeles segédkamerával igyekszik megragadni a tünékeny pillanatot.

Meizu 20 Pro Infinity

Közös mindhárom okostelefonban, hogy a belsejükben Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet zakatol, amely mellé minden esetben LPDDR5X RAM modulok és UFS 4.0 háttértárak kerülnek az összeszerelés során. Az újdonságok Flyme 10 OS operációs rendszert futtatnak, mely egy új, Alive Design elnevezésű formatervbe öltözött. Azt egyelőre nem tudni  hogy milyen Android verzió áll a Flyme 10 mögött, de igen valószínű, hogy a 13-as.

A Meizu 20 belsejében 67 wattos gyorstöltést támogató 4700 mAh kapacitású akkumulátor található, az Infinity modellt egy picivel nagyobb, 4800 mAh-s telep hajtja, ami kompatibilis a 65 wattos vezetékes és az 50 wattos vezeték nélküli töltéssel, ami pedig a Prót illeti, ez kapja a legnagyobb, 5000 mAh-s akkumulátort, ami támogatja a 80 wattos kábeles és az 50 wattos indukciós töltést.

Az alapmodell kapható lesz zöld, sárga rózsaszín és fekete árnyalatokban. A legolcsóbb variáns 436 dollárba (~151 ezer Ft) kerül helyi pénzből átszámítva, de már ebben is 12 GB RAM dolgozik 128 GB-os belső tárhely mellett. A Meizu 20 Pro fekete, arany és ezüst festéssel kérhető, az alap konfiguráció 12/128 GB-os, és jüanból váltva 582 dollárt (~202 ezer Ft) kóstál.

A Meizu 20 Infinity zöld, ezüst és fekete borítással vehető birtokba, 916 dollárba (~319 ezer Ft) kerül a legolcsóbb változat, ami 12 GB operatív memóriát és 256 GB háttértárat kínál. A Meizu 20 modellek nyílt értékesítése április 3-án indul Kínában. Nemzetközi megjelenésről még nem beszéltek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid