Hivatalos a Samsung Galaxy A22 5G, ennyibe kerül Magyarországon!

0

Eddig a pillanatig a Samsung Galaxy A32 5G volt a dél-koreai gyártó legolcsóbb 5G hálózatokkal kompatibilis okostelefonja, de végre megérkezett a Galaxy A22 5G, amely mindössze 230 eurós, illetve hazánkban 95.990 forintos kezdőáron kerül forgalomba. Ráadásul a most leleplezett készülék valamivel jobb hardveres jellemzőket is kínál, azoknak pedig, akiknek nincs szüksége az új generációs kapcsolódási lehetőségre, ott lesz a telefon 4G-s változata, amely szintén most debütált.

Samsung Galaxy A22 5G

A Samsung ugyan nem nevezte meg konkrétan, de elég egyértelmű, hogy a készülék lelke egy MediaTek Dimensity 700 lapkakészlet, amely mellé 4 GB RAM, valamint 64 GB háttértár kerül az összeszerelés során. Ez a kombináció kerül 230 euróba, de létezik 128 GB-os kiadás is, amely mellé 4, 6, vagy akár 8 GB operatív memória is választható. Nem minden kiszerelés érhető el minden régióban, különböző országok különböző modelleket kapnak. Bővíthetőség szempontjából a tárhely választás irreleváns, mert a Samsung Galaxy A22 5G minden verziója rendelkezik micro SD foglalattal.

Az újdonság képernyője egy 6,6 hüvelykes LCD panel, amelyen 1080p+ felbontásban jelennek meg a tartalmak 90 Hz-es képfrissítési ráta mellett. A mobil hátoldalán egy optikai képstabilizátort nélkülöző 48 megapixeles elsődleges érzékelő foglal helyet, amelyet egy 5 megapixeles ultraszéles látószögű kamera, valamint egy szintén 5 megapixeles mélységérzékelő egészít ki. Az előlapi 8 megapixeles egység egy V-alakú a kivágásban található a megjelenítő felső részén.

A Samsung Galaxy A22 5G energiaellátását egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor felügyeli, amely támogatja a 15 wattos gyorstöltést. Ugyanez a telep található egyébként az LTE modemmel ellátott kiadás burkolata alatt, és ugyanazt az oldalsó keretre szerelt ujjlenyomat-olvasót kapta mindkét készülék.

A Samsung Galaxy A22 5G forgalmazása júliustól indul a kiválasztott piacokon, 230 eurós kezdő áron, vagy kicsivel többért ott, ahol nem elérhető a 64 GB-os modell. Az okostelefon választható szürke, fehér, menta és lila árnyalatokban.

A Galaxy A22 5G Magyarországon július 21-től érhető el, 95.990 forintos ajánlott fogyasztói áron.

Samsung Galaxy A22 LTE

Az LTE kiadás több szempontból is eltér az 5G-s verziótól. A mobil belsejében a számításokat a korábbi Helio G80 chipset végzi, operatív memóriából választható 4 vagy 6 GB, a belső tárhely pedig lehet 64 vagy 128 GB. Érdemes jól megfontolni, hogy melyik változatot szerezzük be, mert nincs bővítési lehetőség.

A készülék képernyője ezúttal Super AMOLED konstrukció, de hogy nagyon ne örüljünk, 6,4 hüvelyken csak 720p+ felbontást kínál. Az viszont mindenképpen jó hír, hogy a 90 Hz-es kijelzőfrissítés benne maradt a pakliban.

A szenzorsziget is másképp fest, a belsejében ezúttal 13 megapixeles kamera várja a szelfizni vágyókat. Ha már a kameráknál vagyunk, a hátoldalon újfent 48 megapixeles elsődleges képrögzítő modul található, de immáron optikai képstabilizátorral kiegészítve.

A kamerarendszer részét képezi továbbá egy 8 megapixeles ultraszéles, valamint két, egyenként 2 megapixeles modul, az egyik makró fotókat készít, a másik pedig mélységet érzékel. Szintén 5000 mAh kapacitású akkumulátor látja el a hardveres komponenseket energiával, és támogatja a 15 wattos adaptereket.

A Samsung Galaxy A22 LTE ára és elérhetősége egyelőre nem ismert, de azt legalább tudjuk, hogy fekete, lila, menta és fehér színekben lehet majd megvásárolni a készüléket.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid