Hivatalos: visszatérhet a Samsung Galaxy Note 7

0

A Samsung Galaxy Note 7 a tavalyi év egyik fontos szereplője volt okostelefonos fronton, és a hozzá kapcsolódó fiaskó ellenére bizony még mindig jócskán akad érdeklődés a készülék iránt. Február végén voltak olyan jellegű pletykák, melyek szerint a telefont felújítva ismét forgalomba hozhatják, mégpedig júniustól különféle fejlődő piacokon. Akkor még cáfolta a Samsung a pletykákat, most viszont hivatalosan is bejelentették, hogy mégis visszatérhet botrányhős.

A Samsung egy hivatalos közleményben árulta el, hogy milyen terveik vannak a visszahívott Note 7-ekkel. Az első opció a felújított/újracsomagolt formában történő értékesítés, illetve a bértelefonként való hasznosítás (jelentsen ez bármit is). A második, hogy kiszerelik a még menthető alkatrészeket, és ezeket újra felhasználják más készülékeknél, prototípusoknál. A harmadik pedig, hogy környezetkímélő módon kivonják a különböző fémeket (réz, nikkel, arany, ezüst, stb.) a mobilokból.

Ezekből számunkra természetesen az első opció a legérdekesebb, azaz hogy újra piacra kerülhet a Note 7 javított formában. Ha jobban belegondolunk, akkor ez egy teljesen logikus lépés lenne, kár lenne veszni hagyni több millió mobilt csak azért, mert az aksijuk hibás lehet.

A vállalat folyamatosan tárgyal különféle szolgáltatókkal, hatóságokkal, egyeztetés folyik arról, hogy hol és miként kerülhet újra forgalomba a mobil. A kiválasztott országok felől a Samsung fog dönteni, miután felmérte az igényeket, illetve zöld utat kapott a helyi hatóságoktól. Arról semmilyen részlet nem került napvilágra, hogy milyen módon újítják fel ezeket a Note 7 modelleket, ám az akkumulátor cseréje azonnal borítékolható, egy valószínűleg kisebb kapacitásúra. A korábbi pletykákban az szerepelt, hogy az eredeti 3500 mAh-s telepeket 3200-asra cserélik majd.

Frissítés: közben a Samsung törölte az eredeti közleményt, nem tudni pontosan milyen okból, de a mentett verzió még elérhető.

forrás: SamsungPhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid