A Samsung hivatalosan is megerősítette, hogy már javában dolgoznak a Galaxy Ring 2 okosgyűrűn. A vállalat digitális egészségügyi csapatának vezetője szerint az új generációnál az igazi újítást a fejlettebb szoftveres képességek és a pontosabb adatelemzés jelenti majd. A készülék mindezeken túlmenően vékonyabb kialakítással, hosszabb üzemidővel és precízebb szenzorokkal érkezhet, ráadásul kompatibilis lesz az iPhone-okkal is.
Dr. Hon Pak, a Samsung digitális egészségügyi csapatának vezetője nemrég interjút adott a Forbes magazinnak, és a számos beszédtéma között kitért arra is, hogy a gyártó már dolgozik a Galaxy Ring 2-n. A jelenlegi modell már lassan két éves, és egyre több irányból szorongatják olyan remek portékák, mint például az Oura Ring 5 vagy az Ultrahuman Ring Air, úgyhogy lassan időszerű lesz a folytatás.
Természetesen a Samsung Galaxy Ring 2 hardveres jellemzőiről és a premierről nem árultak el konkrét részleteket, de azért apró infómorzsákat elszórt a dél-koreai gyártó rangos munkatársa. Állítása szerint lesznek hardveres frissítések, de nem maguk a szenzorok jelentik majd az igazi újítást, hanem a szoftver. A készülék képes lesz a begyűjtött adatokat – mint amilyen a pulzus, a véroxigénszint, a bőrhőmérséklet és a többi – a korábbiaknál jóval professzionálisabban kielemezni.
Ha netán az almás tábor tagja vagy, és a kompatibilitás hiánya visszatartott a vételtől, jó hír, hogy a következő generáció támogatni fogja az iPhone-okat. Oké, ezt így konkrétan nem mondták ki, de elég erőteljesen utaltak rá. Hogy egy kicsit kitekintsünk a nem hivatalos értesülések özönére is, a Samsung okosgyűrűje három jelentős fejlesztést kaphat.
Ha minden igaz, növelni fogják az üzemidőt, amely a jelenlegi egy hétről akár 9-10 napra is meghosszabbodhat. A Samsung Galaxy Ring 2 kényelmesebb lesz elődjénél, köszönhetően a vékonyabb és könnyebb kialakításnak. Végül, de nem utolsósorban a szenzorokat is teljesen újratervezik, hogy még pontosabban rögzítsék a felhasználó pulzusát, bőrhőmérsékletét és a többit. Ha minden igaz, a megjelenésre valamikor 2027 első felében kerülhet sor, addig még biztosan fogunk a készülékről hallani.
Forrás: NotebookCheck és GSMArena