Hónapokat késhetnek a Samsung Galaxy S26 modellek

0

Nemrég elkezdtek szállingózni olyan szóbeszédek, amelyek alapján késésre számíthatunk a Samsung Galaxy S26 széria bejelentését és értékesítését illetően. Újabban azt hallani, hogy a szokásos januári bemutatót egészen márciusig halaszthatják. A késés oka a források szerint a Galaxy S26 Edge modell törlése és a Galaxy S26+ fejlesztésének újraindítása, ami a tömeggyártás ütemtervét is felborította.

Egy a közelmúltban publikált dél-koreai jelentésben az áll, hogy a Samsung elhalasztotta a Galaxy S26 készülékek tömeggyártásának megkezdését. Míg a Galaxy S26 Ultra gyártása a tervek szerint decemberben indul, addig a Galaxy S26 és S26+ készülékeké csak januárban kezdődik.

Eredetileg mindhárom modell egyszerre startolt volna, aztán történt egy kis kavarodás. A csúszás oka az, hogy a Samsung törölte a Galaxy S26 Edge modell fejlesztését, vélhetően a Galaxy S25 Edge gyenge eladási mutatói miatt. Ezt követően újraindították a Galaxy S26+ körüli munkálatokat, amelyek befejezése további egy-két hónapot vehet igénybe.

A jó hír az, hogy a Galaxy S26 Ultra és az alapmodell fejlesztése állítólag már befejeződött. A variálás eredményeként a gyártási sorrend is megváltozik: először az Ultra, majd az S26, végül pedig az S26+ kerül sorra. Ez a gyártási késedelem a bemutató időpontját várhatóan márciusra tolhatja. A termékcsalád a korábbi és a jelenlegi fejlemények alapján nagy valószínűséggel a Galaxy S26, Galaxy S26+ és Galaxy S26 Ultra modellekből fog állni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid