A Huawei az amerikai tiltások ellenére is jelentős bevételre tett szert 2020-ban

0

A Huawei nemrégiben közzétette a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyben marginális növekedést jeleznek a számok. Ráadásul mindezt úgy, hogy az amerikai kormányzat szankciói már 2019 óta nehezítik a kínai gyártó tevékenységét. Lássuk a számokat!

A Huawei 2020-ban 136,7 milliárd dolláros árbevételre tett szert, miközben a nettó nyereség 9,9 milliárd dollár volt összesen. Ez azt jelenti, hogy a bevétel 3,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg a nyereség 3,2 százalékkal. Nem is rossz ahhoz képest, milyen szankciókat és tiltásokat róttak ki a kínai gyártóra. A soros elnök, Ken Hu az eredményhez csak annyit fűzött, hogy az elmúlt évben erősen helytálltak a nehézségekkel szemben, miközben folyamatosan fejlesztettek és azon voltak, hogy értéket teremtsenek az ügyfeleik számára. A Huawei szerepet játszott a járvány elleni küzdelemben, miközben egyszerre támogatta a gazdasági fellendülést, illetve a társadalmi haladást szerte a világon. Igyekeztek megragadni arra is a lehetőséget, hogy tovább javítsák működésüket, ami végül olyan eredményekhez vezetett, ami nagyjából megfelelt az előrejelzéseknek – áll a nyilatkozatában.

A cég amerikai bevételei 24,5 százalékkal csökkentek a tavalyi évben, és persze nem meglepő módon az összbevétel 66 százalékát a kínai eladások hozták. Még otthon is képesek voltak növekedést felmutatni, mivel 2019-ben ugyanez a mutató csak 59 százalékos volt. A kínai vállalat a vezeték nélküli távközlés üzletágában is gyarapodott, amit elsősorban az 5G hálózatok erőteljes kiépítésének köszönhet hazáján belül. A vállalatnak nem csak otthoni terepen, de külföldön is megvannak a maga partnerei, a különböző szolgáltatók 5G fejlesztései Európában, Afrikában és a Közel-Keleten mind hozzájárultak a telekommunikációs iparág növekedéséhez.

A biztató eredményeket némileg ellensúlyozza, hogy a Huawei okostelefon értékesítései csökkentek, és az európai piacon birtokolt részesedéséből is veszített a vállalat, mégpedig más kínai gyártók javára. Ahogyan arról a Bloomberg is beszámolt, a Huawei ellen 2019-ben bevezetett amerikai szankciók a vállalat legkeményebb évéhez vezettek. Miközben azonban a mobilos üzletág a visszaesés jeleit mutatta, a kínai gyártó más területeken képes volt növekedni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid