A Huawei és a Xiaomi is hajlított kijelzős mobillal készül

0

Kínából ered a jelentés, mely szerint a legnagyobb helyi gyártók hajlított kijelzős okostelefonokkal akarják a jövőben növelni rajongótáboraikat, és céljaik elérésében a Samsung és az LG fogja őket segíteni. Ők fogják ugyanis szállítani a kijelzőt ezekhez a készülékekhez.

Történetünk főszereplője két kínai manufaktúra, a Xiaomi és a Huawei, őket ugyebár egyetlen olvasónknak sem kell bemutatnunk. A cégek állítólag valamikor szeptember környékén szeretnének meglepni minket saját, hajlított megjelenítővel szerelt mobiljaikkal, de a panelek gyártását a már sokat bizonyított koreai veteránokra bíznák.

Ha hihetünk a friss értesülésnek, a Huawei a Samsungtól, míg a Xiaomi az LG-től szerezné be a telefonba való kijelzőket. A Huawei munkatársai egy Mate Edge elnevezésű készüléken dolgoznak, amelybe a Samsung kijelzőjén túl egy Kirin 950 chipset, illetve 4 GB RAM kerülhet többek között. A Xiaomi telefonját Mi Edge, vagy talán Mi Note Edge néven dobhatják piacra, itt viszont egy Snapdragon 820 felel majd a számításokért, szintén 4 GB rendszermemória társaságában.

Ha a fenti feltételezések rendelkeznek valóságalappal, akkor valamikor ősszel mindannyian a kínaiak hajlított megjelenítős mobiljait fogjuk várni lélegzet visszafojtva. Ha belegondolunk az olyan telefonok sikerébe, mint a Samsung Galaxy S7 edge, egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy az említett cégek is szeretnének saját alternatívát állítani a már népszerű, konkurens termékek mellé.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid