Huawei: a Harmony OS nem az Android vagy az iOS másolata

0

A Huawei szoftverfejlesztési vezetője nemrég egy rendezvényen azoknak a kritikusoknak üzent, akik szerint a Harmony OS, vagy más néven Hongmeng OS, nem különbözik az Androidtól és az iOS-től.

Wang Chenglu, a Huawei fogyasztói üzletágának szoftveres vezetője elmondta, hogy a Harmony OS megjelenése nem egy alternatív megoldás, amit az amerikai szankciókra válaszul hoztak létre. Továbbá, a rendszer nem az Android vagy az iOS “másolata”, amelyet kizárólag okostelefonokra terveztek. Ez valóban egy sokoldalú operációs rendszer a jövő IoT (Internet of Things) technológiáihoz.

A Harmony OS 2019-ben debütált a Huawei fejlesztői konferenciáján, és ez egy olyan saját fejlesztésű rendszer, ami zavartalan élményt kínál majd mindenféle Huawei eszközön.

A rendszer arra a problémára is igyekszik megoldást nyújtani, hogy míg az okostelefonokra rengeteg alkalmazás érhető el, addig az egyéb eszközökön (okosórák, TV-k, járművek) szűkös a kínálat. A különböző platformokra más-más szoftvereket kell írni, és ez megnehezíti a fejlesztést, a Harmony OS esetében azonban elméletileg mindenféle készüléken ugyanaz futhat majd.

A Harmony OS fő célja egy olyan rendszer használata, amely megoldja az IoT összes hardvereszközzel kapcsolatos problémáját.

Wang Chenglu hozzátette:

“A külvilág azt feltételezheti, hogy a Huawei az Egyesült Államok szankciói miatt fejlesztette ki a Hongmeng rendszert, de szeretném elmondani, hogy nem ez a helyzet.”

Wang elmondta, hogy a Hongmeng OS tényleges projektfejlesztését 2016 májusában indították. A Huawei már akkor arra gondolt, hogy miután az okostelefonos ipar elérte a csúcsát, mit kell tenniük a jövőben? Ekkora eszközkészlettel, mint a Huawei, lehetetlen az ökoszisztéma összes alapját más rendszerekbe helyezni. Ez késztette a Hongmeng OS létrehozását.

A Huawei célja, hogy 2021-ben 200 millió, vagy akár ennél is több eszközre telepítsék a Harmony OS-t. Ennél is fontosabb, hogy a rendszer megnyílik más eszközgyártók számára is, amelyek akár további 100 millió eszközt dobhatnak piacra. Mindent összeadva a Harmony OS hardveres termékbázisa 2021-ben akár a 300-400 millió készüléket is elérheti.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid