A Huawei még idén megelőzheti a Samsungot

0

A Huawei nemrég tartott egy sajtóeseményt Pekingben, ahol több érdekességet is elárultak, például azt, hogy a terveik szerint akár már idén átvehetik a mobilpiac vezető szerepét a Samsungtól.

A becslések szerint a Huawei nem kevesebb, mint 208 millió okostelefont adott el 2018-ban, ami 35%-os növekedés a 2017-es eredményhez (153 millió) képest, és ezzel stabilan a második helyen áll a vállalat a mobilpiaci rangsorban.

A gyártónak komoly nehézségei vannak az USA-ban, és egyelőre nem is látszik enyhülni a feszültség, de a mobilos részleg vezetője, Richard Yu szerint még az amerikai piac nélkül is meg fogják szerezni az első helyet. Erre már idén sor kerülhet a vállalat reményei szerint, de legkésőbb a következő évben megtörténik a trónfosztás.

Richard Yu azt is elárulta, hogy február végén az MWC kiállításon bemutatják a hajlítható mobiljukat, ami előreláthatólag áprilistól lesz kapható.

Szerinted sikerül a Huawei-nek beelőznie a Samsungot?

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid