Mesterséges intelligenciával turbózza fel a mobilok grafikus teljesítményét a Samsung

0

Az okostelefonos játék egyre inkább tényezővé válik manapság, és akár tetszik, akár nem, ebben az iparágban is elképesztő potenciál van. A mobilok már meghaladták egy régebbi kézikonzol színvonalát, és egyre több gamer telefon kerül a boltok polcaira, a gyártók pedig igyekeznek kifejleszteni olyan szoftveres megoldásokat, amelyek segítségével egy adott készülék grafikus képességei a végletekig fokozhatóak. Ilyen a Huawei GPU Turbo eljárása, amihez a Samsung most egy sokban hasonló metódussal készül.

Az új technológia neve “Neuro Game Booster” lesz, a létezéséről pedig onnan tudunk, hogy a koreai vállalat benyújtott egy szabadalmi kérvényt az Európai Unió megfelelő szervénél. A bevezetőben nem véletlenül említettük a Huawei megoldását, úgy tűnik, a Samsung annak direkt kihívóját fejleszti. A szoftveres konstrukció mesterséges intelligencia segítségével képes lesz optimalizálni az adott mobil, esetleg táblagép grafikus gyorsítójának teljesítményét.

A végeredmény még folyamatosabb, még élményszerűbb játék lesz. A fejlesztés alatt álló szoftveres megoldás valószínűleg sokat fog profitálni az Exynos 9820 lapka NPU (mesterséges intelligencia) chipjének képességeiből, ami ugyebár a Samsung Galaxy S10 belsejében fog szolgálatot teljesíteni. Egyelőre nem tudunk többet mondani, de talán potyognak majd még infómorzsák a Samsung zászlóshajók február 20-ai bemutatójáig.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid