A Huawei szerint gyorsabb lesz a rendszerük az Androidnál és a Mac OS-nél is

0

A Huawei alapítója és vezetője nemrég adott egy interjút egy francia magazinnak, amelyben a vállalat új rendszeréről is szó esett, és kiderült néhány érdekesség.

Korábban is voltak már olyan pletykák, amelyek szerint a Huawei új operációs rendszere gyorsabb lehet az Androidnál (akár 60%-kal), de ezek még elég légből kapottnak tűntek. Most azonban Ren Zhengfei, a kínai vállalat első embere erősítette ezt meg, egész pontosan úgy fogalmazott, hogy “nagyon valószínű“, hogy gyorsabb lesz, mint az Android. Sőt, szerinte a Mac OS-nél is gyorsabb lesz. Na de hogy jön ide az Apple asztali rendszere?

A Hongmeng OS kicsit más lesz, mint az Android, talán a Google Fuchsia nevű fejlesztéséhez hasonlítható, vagyis számos különféle készüléken futhat majd (mobilok, tabletek, laptopok, asztali számítógépek, sőt, még routerek vagy akár adatközpontok is). Így már érthető, hogy a Mac OS-hez is hasonlítják.

Egyébként hiába enyhült az USA és Kína viszonya, és hiába jelentette be Donald Trump, hogy visszavonják a szankciókat, egyelőre konkrét lépések nem történtek, továbbra is függőben van a Huawei sorsa. Persze valószínű, hogy végül használhatják majd az Androidot, de ennek ellenére nem hagynak fel a saját rendszerük fejlesztésével.

A Hongmeng OS a legfrissebb hírek szerint együtt debütál a Mate 30 szériával október környékén, ám első körben csak Kínában lesz elérhető, a nemzetközi piacokra leghamarabb jövő év elején juthat el. A fő fókusz azonban továbbra is marad az Android, legalábbis ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid