Így állt az okostelefonos piac az elmúlt időszakban

0

Az elemzéssel és piackutatással foglalkozó Counterpoint Research igazából már egy hónappal ezelőtt közzétette szokásos negyedéves gyűjtését az okostelefonos piaccal kapcsolatban, ám most egy kicsit jobban a részletekbe mentek a legújabb publikációjukkal. Az sem mellékes, hogy ezúttal sokkal csinosabb diagramokkal és regionális adatokkal örvendeztettek meg bennünket, így úgy gondoltuk, ismét érdemes kicsit elővenni a szakemberek gyűjtését. 

2020 a rossz hírek éve volt, épp ezért kezdjük most egy jó hírrel, mely szerint a telefonos, vagyis jobban mondva az okostelefonos piac kezd helyrejönni a járvány okozta visszaesésből, és a második negyedéves számokhoz képest 32 százalékos növekedést produkált a szegmens a harmadik negyedévben.

A legnagyobb mobilgyártók rangsora világszinten 2020 harmadik negyedévében

Az előző év harmadik negyedéhez viszonyítva pedig a csökkenés nem is olyan tragikus, mindössze 4 százalékkal teljesít rosszabbul a mobilos iparág, mint tavaly ilyenkor. Itt lentebb a regionális eladási adatok láthatók, számunkra különösen érdekes lehet az európai diagram.

A Samsungnak nagyon jól áll a szénája, sikerült az elmúlt három év legjobb eladásait produkálniuk, ami azt jelenti, hogy 48 százalékkal nőttek az értékesítések az előző negyedévhez viszonyítva, és 3 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. A Realme pedig a leggyorsabb brand lett, aminek sikerült elérnie az 50 millió eladott okostelefont.

Talán az olvasókat kevésbé érdekli, de a Counterpoint közzétette a “feature phone”-ok, vagy ha úgy jobban tetszik, a butatelefonok statisztikáit is. Azért még csak vesznek ilyeneket az emberek, hiszen 2020 harmadik negyedévében összesen 74 millió ilyen jellegű készüléket értékesítettek világszerte, a legnagyobb név most ebben a műfajban az iTel, ami az eladások 24 százalékát magáénak tudhatja, őket követi a Nokia brand felett bábáskodó HMD Global, a harmadik helyen pedig a Tecno áll, ami leginkább Afrikában ismert és kelendő.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid