Így működik belülről a Vivo NEX kiugró kamerája

0

A kínai Vivo minden eszközt bevetett, hogy a lehető legkisebb keret vegye körül új okostelefonját, a NEX-et. Számos újítás közül a legérdekesebb az, amit a gyártó az előlapi kamerával művelt: egy nem mindennapi mechanika révén jön elő a készülék házából. A MyFixGuide csapatának jóvoltából most megtudhatjuk, hogyan is működik ez a konstrukció. Előre szólunk: nagyon király.

Az előlapi hangszóró eltüntetését lehetővé tevő technológia megérdemelne egy külön misét, de mi most a szelfikamerával fogunk foglalkozni. (Egyébként egy különleges vibrációs technológia a kijelzőüveget rezegteti, helyettesítve a megszokott beszédhangszórókat, amiket más telefonokon látni.) Tetszik vagy sem, hölgyeim és uraim a jövő már itt van a küszöbön, és ennek a jövőnek az egyik legelső előjele maga a NEX mobil.

Szóval ahogy az előbb is említettük, az előlapi kamera nem a kijelző alatt vagy felett található a frontoldalon, hanem a telefon keretének felső részéből emelkedik ki. A megoldás nagyon menőn néz ki, ugyanakkor az embernek aggályai támadhatnak a tartósságot illetően. Épp azért megnyugtató tudni, hogy a konstrukció 50.000 nyitásra van hitelesítve, tehát ennyiszer gond nélkül képes funkcionálni a kamerát mozgató mechanizmus. Persze ez a szám jóval nagyobb is lehet rendeltetésszerű használat mellett. Szintén említésre méltó, hogy a Vivo technológiai bravúrja akár 45 kg-os súlynak is ellenáll, anélkül hogy eltörne. Persze arról nem tudni semmit, mi történik akkor, ha a telefont pont szelfi készítése közben ejtik el, illetve érdekelne minket az is, hogy milyen hatással van egy bekerült porszem a konstrukció strapabírására.

Ezekről egyelőre nem tudni semmit viszont, még így is megkapó látni működés közben a kamerát mozgató mechanizmust. A MyFixGuide az iFixIt-hez hasonlóan szerelési útmutatókat készít különféle készülékekhez, és hála csapatuk áldásos tevékenységében most mi is megtekinthetjük hogyan is fest belülről a NEX kameráját mozgató megoldás.

Nem semmi, igaz? Létezik egyébként egy másik hasonló okostelefon szintén Kínából: az Oppo Find X. A nemrégiben debütált felsőkategóriás mobil esetében azonban minden kamera egy mechanikusan mozgó felületre lett integrálva, tehát az elsődleges is. A The Verge csapata lefilmezte, hogyan is működik, és még eddig egyetlen szakértő sem kapta szét, de alig várjuk, hogy ez is megtörténjen.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid