Még jobb éjszakai fotókat ígér a Samsung új ISOCELL Plus technológiája

0

A Samsung már jó ideje az élen jár a mobilos éjszakai fotózásban, elég csak a Galaxy S9 modellek variálható apertúrájú kamerájára gondolni, ami f/1.5-ös rekeszértéket is lehetővé tesz. Most pedig bejelentették az új ISOCELL Plus technológiát, ami további minőségjavulást hoz.

A 2013-ban bemutatott ISOCELL technológiát már a Galaxy S5 óta használja a Samsung, és ez a mobilos fotózás egyik nagy problémájára nyújt megoldást. Egy telefonba nem fér túzottan nagy szenzor, így az egyes pixelek mérete is kicsi. Mivel ezek nagyon közel vannak egymáshoz, az adott pixelbe beérkező fény átszivároghat a szomszédos cellákba, ami rontja a kép minőségét. Az ISOCELL lényege, hogy az egyes képpontokat minél jobban elszigeteljék egymástól, csökkentve ezzel a pixelek közötti színátfedést, így nagyobb lesz a színhűség, és kisebb pixelméret mellett is jó minőségű fotók készülhetnek.

A Samsung folyamatosan fejleszti ezt a megoldást, most azonban egy nagyobb ugrás jöhet, ugyanis bejelentették az ISOCELL Plus-t, amit a Fujifilmmel közösen hozott létre a gyártó. Ennek a lényege, hogy az egyes pixeleket elválasztó fém szigetelést valami modernebb, speciális anyagra cserélik. Ezzel elméletileg 15%-kal több fény beengedésére lesz képes a kameraszenzor, akár egész kicsit, 0.8 mikronos pixelméret mellett is. Ez azt jelenti, hogy javulhat az éjszakai fotók élessége, illetve színhűsége, és ehhez nem kell hatalmas méretű kamera.

A nagy kérdés, hogy melyik telefonba kerül bele elsőként az új technológia. A legvalószínűbb, hogy a Galaxy S10 modellek kapják meg jövőre, de mivel elég korán megtörtént a bejelentés, így az sem kizárható, hogy már a Galaxy Note 9-be is beépítik ezt a megoldást.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid