Így nézhet ki a Samsung Galaxy Note 20

0

Megérkeztek az első nem hivatalos renderek a Samsung következő csúcsmobiljáról, a Galaxy Note 20-ról, amelyek adnak némi rálátást a készülék dizájnjára, de egyelőre azért nem érdemes biztosra venni, hogy pontosan ilyen lesz a telefon.

Az alábbi renderképek állítólag a Note 20 valódi dizájnja alapján készültek, ugyanakkor a forrás azt is megjegyzi, hogy néhány részlet még homályos, tehát előfordulhatnak változások. A készülék egyébként nagyjából olyan, mint amire eddig számítottunk, de azért feltűnik pár érdekesség.

Az egyik furcsaság, hogy az S Pen a készülék jobb oldala helyett a bal oldalon található. Eddig erre nem volt példa a széria történetében, és a Note rajongók nem biztos, hogy jó néven vennék, ha változtatna a megszokott elrendezésen a Samsung, ezért egyelőre érdemes fenntartással kezelni az infót.

A végleges dizájn viszont nagy vonalakban hasonló lehet majd a képeken látottakhoz, az előlap és a hátlapi is sokat merít az S20 szériából.

A szivárogtató szerint az alap Galaxy Note 20 közel sem lesz annyira kompakt, mint a tavalyi Note 10, a kijelzője ugyanis 6,7 colos lehet, így a ház összességében 161,8 x 75,3 x 8,5 mm-es lesz.

A készülékek bemutatója augusztusban várható, és kizárólag online lehet majd követni az eseményt.

Forrás: Pigtou, via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid