Így reagált a Xiaomi arra, hogy feketelistára került az USA-ban

0

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Xiaomi felkerült az USA egyik feketelistájára, amiért állítólag kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel. Nem sokkal a történtek után a gyártó is reagált, tagadják a vádakat.

A Xiaomi péntek délután az alábbi közleményt adta ki a feketelistára való kerüléssel kapcsolatban:

A Xiaomi közleménye

A Xiaomi kijelenti többek között, hogy a törvények betartásával működik, a termékeit és a szolgáltatásait kizárólag civil felhasználóknak, illetve vállalatoknak szánja. Továbbá megerősíti, hogy a kínai hadsereg semmilyen mértékben nem birtokolja vagy irányítja a Xiaomit, és nem is állnak kapcsolatban velük. A vállalat mindent meg fog tenni, hogy megvédje a befektetőinek az érdekeit.

 

Mindez azután történt, hogy a Trump-adminisztráció kilenc kínai vállalatot tett feketelistára, ezek közül a legismertebb a Xiaomi, illetve a repülőgépeket gyártó Comac. A USA kormányzata szerint ezek a cégek kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel, ami potenciális veszélyt jelent az Egyesült Államok számára. A listán való szereplés azzal a következménnyel jár, hogy az amerikai befektetőknek minden befektetésüket ki kell vonni ezekből a vállalatokból, vagyis el kell adniuk az összes részvényüket, újakat pedig nem vehetnek.

Fontos, kiemelni, hogy ez nem ugyanaz a lista, mint amin a Huawei szerepel. A Xiaomi továbbra is üzletelhet amerikai cégekkel, és használhat amerikai technológiát. Az úgynevezett “Entity List”, amire a Huawei került fel 2019-ben, sokkal súlyosabb következményeket vont maga után.

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid