Így törik fel a telefonod ujjlenyomat-olvasóját

0

Korábbi cikkünkben arról volt szó, hogy egyetemi kutatók kifejlesztettek egy módszert, amivel könnyen feltörhető a telefonok minta alapú képernyőzára, és akkor említettem, hogy az ujjlenyomat-olvasó sem sokkal biztonságosabb. Nézzük hogyan verik át a telefonok biometrikus szenzorát!

Félreértés ne essék, a minta alapú képernyőzár és az ujjlenyomat-olvasó is viszonylag biztonságosnak mondható, egy átlagember számára megfelelő védelmet nyújtanak. Arra jók, hogy a haverjaid ne posztoljanak a nevedben hülyeségeket a Facebookon, vagy ha elhagyod a mobilod, akkor nem fognak illetéktelenek hozzáférni az adataidhoz (jó esetben).

fingerprint_scan

De, akárcsak a minta alapú képernyőzárat, az ujjlenyomat-olvasót is ki lehet játszani. Van több módszer is, de a legegyszerűbbnek az tűnik, amit amerikai egyetemi kutatók fejlesztettek ki tavaly. Ezzel, ha megvannak a szükséges eszközök, 15 perc alatt be lehet jutni egy ujjlenyomattal védett telefonba.

Természetesen szükség van az áldozat ujjlenyomatára (ez a legtöbbször rajta is van a telefonon). Ezután ezt kinyomtatják egy speciális papírra egy speciális tintával, és kész is van, ezzel feloldható a mobil. Ha valakit érdekel, vezetőképes AgIC papírra van szükség, és vezetőképes ezüst tartalmú tintára.

Ha nem hiszed, itt a Michigani Állami Egyetem videója bizonyítéknak:

A módszert Honor 7-tel és Galaxy S6-tal tesztelték a kutatók, de minden bizonnyal többféle telefonnal is működik.

A tanulság tehát az, hogy ha valaki nagyon akarja, akkor valószínűleg fel tudja törni a mobilod, de azért nem annyira egyszerű a dolog, kell hozzá némi szakértelem, és speciális eszközökre is szükség van.

forrás: Michigan State University, via Mashable

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid