Ilyen extra funkciókat kaphat a Samsung Galaxy Note 9 S Pen tolla

0

Bár már nagyon sok gyártó idei csúcstelefonja kint van a piacon, akad néhány igazi nagyágyú, ami még nem fedte fel magát. Az egyik ilyen a Samsung Galaxy Note 9, amelynek augusztus 9-én esedékes bemutatójára a vállalat már kiküldte a meghívókat. A legfrissebb értesülések az S Pen funkcionalitását veszik górcső alá, a forrás pedig egy korábban igencsak megbízhatónak bizonyult szivárogtató.

A gyártó által kiküldött meghívók a hamarosan debütáló phablet tollát állították középpontba, utalva annak kiterjesztett funkcionalitására. Ice Universe jóvoltából most kiderült, hogy melyek azok az extra opciók, amiket igénybe vehetünk az új S Pen használatakor. A stylus Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál majd a készülékkel, így egyúttal Bluetooth távirányítói szerepet is betölt majd. A segítségével vezérelhetjük a zenelejátszást, a kamera exponálását, de a szivárogtató szerint különféle játékkal kapcsolatos funkciókra is számíthatunk.

Érdemes megemlíteni, hogy nem ez az első alkalom, amikor Bluetooth támogatásról hallunk az S Pen kapcsán. Egy korábbi értesülés szerint az aprócska eszköz arra is képes lesz, hogy távolról feloldjuk vele a készülék kijelzőjét. Természetesen ezekből az információkból egyelőre semmit nem erősített meg a Samsung hivatalosan, így érdemes minden itt olvasott szót fenntartással kezelni. Szerencsére már nem kell sokat várni, míg kiderül mire is lesz képes a Samsung Galaxy Note 9 érintőtolla – na meg úgy általában a készülék -,  mert egy bő hónap múlva leleplezik a régóta várt újdonságot.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid