Ilyen extrém dizájnnal jöhet a Samsung Galaxy S11?

0

Felbukkantak egy igen érdekes, futurisztikus Samsung okostelefon tervei, és egyesek szerint akár már a Galaxy S11 is ilyen kialakítást kaphat.

A Samsung következő nagy dobása a Note 10 lesz, és remélhetőleg még idén megérkezik a Galaxy Fold is. A fejlesztés azonban nem áll meg, valószínűleg már készül a Galaxy S11 is, amit 2020 elejére várunk, ám egyelőre túl sok konkrétumot nem tudni róla. Egyesek szerint az S11 széria nagyon hasonlít majd az S10 mobilokra, míg mások egy teljesen megújult dizájnra számítanak. Hogy melyik fog megvalósulni, az még kérdéses, de nemrég kikerült egy igen érdemes terv a Samsungtól:

Az itt látható szabadalmi tervrajzok nemrég kerültek nyilvánosságra, és egy olyan okostelefon látható rajtuk, ami még a hajlítható mobiloknál is különlegesebb. Itt a kijelző nem csak hajlítható, hanem egyenesen feltekerhető, és egy kicsúsztatható mechanizmus révén lehet megnövelni a hasznos felületet.

A LetsGoDigital csapata készített pár igen látványos renderképet a tervek alapján, és szerintük ha valóban egy megújult dizájnnal érkezik a Galaxy S11, vagy akkor akár ez a verzió is elképzelhető. Az S Pennel ellátott Galaxy Note 11-nél pedig különösen hasznos lehetne egy ilyen megnagyobbítható képernyő.

Szerintünk mondjuk nem túl valószínű, hogy ilyen lenne a Galaxy S11, de ettől függetlenül akár már jövőre megvalósulhat a koncepció. Viszont elsőkén jó eséllyel egy különálló, limitált modellben debütál majd egy ilyen megoldás, nem egy mainstream csúcsmobilban, mert az túl nagy kockázat lenne. Egy ilyen mechanizmus még a Galaxy Fold hajlítható kivitelénél is bonyolultabb, és azt sem sikerült elsőre jól megcsinálni.

Forrás: LetsGoDigital

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid