Ilyen kamerákat kaphat a Xiaomi 13 Ultra

0

Habár elhalasztották a múlt hétre időzített bemutatót, valószínűleg hamarosan megismerkedhetünk a Xiaomi 13 szériával. A sorozat első körben két új készülékkel fog érkezni, az alapmodell mellett lesz egy Pro variáns is. Valamikor később azonban követi majd őket egy Ultra változat, amelyről most Digital Chat Station, a megbízható szivárogtató osztott meg néhány kamerákkal kapcsolatos részletet.

Digital Chat Station egyike azoknak az ázsiai szivárogtatóknak, akiknek a jóslatai, tippjei általában be szoktak jönni. A bennfentes úgy tudja, hogy a Xiaomi 13 Ultra hátoldalán összesen négy képrögzítő egység foglal majd helyet. Az elsődleges modul egy Sony IMX989 érzékelővel felszerelt, egy hüvelykes konstrukció lesz, tehát ugyanazt a szenzort kapjuk, mint ami a Xiaomi 12S Ultra hátoldalán szolgálatot teljesít. Azért lesz némi fejlesztés is, a modult gimbal stabilizációval és továbbfejlesztett fázisdetekciós autofókusszal vértezik fel.

Az okostelefon hátlapjára kerülő többi érzékelőről egyelőre nem tudni túl sokat, de állítólag mindegyik rendelkezik majd fázisdetekciós autofókusszal, illetve megerősítésre került, hogy alkalmazni fognak egy dToF (Direct Time-of-Flight) szenzort is. Ez egy rendkívül fejlett mélységérzékelő technológiát alkalmazó megoldás, a segítségével lehetővé válik a háromdimenziós képalkotás.

Ha minden igaz, a Xiaomi 13 Ultra kamerái továbbra is egy kör alakú kiépítésben foglalhatnak majd helyet, akárcsak az előd, vagyis a 12S Ultra esetében. A szivárogtató a bemutató dátumával és a várható árral kapcsolatban nem közölt információt, de minél előbb találkozunk a Xiaomi 13 sorozattal, annál hamarabb érkezik az Ultra modell is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid