Ilyen lehet a Huawei Mate 30 Pro előlapja!

0

Arról már voltak spekulációk, hogy milyen hátlapot kapnak a Huawei Mate 30 modellek, most pedig a Pro verzió előlapi paneljét kapta valaki lencsevégre, ami elég sok mindent elárul a készülékről. Visszatér a széles notch?

Az alábbi fotókon állítólag a Mate 30 Pro előlapi panelje látható, és ami elsőre szembetűnik, hogy elég nagymértékű a hajlítás két oldalt. Tehát marad az “edge” kijelző, és még hangsúlyosabb lesz.

A képen látszik mág az is, hogy a káva igen vékony, még alul is, ez persze egyáltalán nem meglepő.

A második fotón a kijelző alá szerelt ujjlenyomat-olvasó vehető szemügyre, ebből a szögből elég ritkán látni a szenzort.

A legérdekesebb azonban kétségtelenül a harmadik kép, amelyen egy egész széles notch látható rengeteg szenzorral. A Mate 20 Pro is hasonló kialakítású volt, ám a P30 Pro már egy kisebb, csepp alakú szenzorszigettel érkezett, így ez valamennyire visszalépésnek tűnik dizájn terén. De legalább elfér majd a 3D-s arcfelismerő.

A hátlap pedig valami ilyesmi lehet, bár ezek egyelőre csak a pletykákra építő renderek, így nem érdemes biztosra venni a dizájnt:

Mate 30 és Mate 30 Pro koncepció

A Huawei Mate 30 mobilok bemutatója még odébb van, valószínűleg csak októberben debütál a széria, mépedig az új EMUI 10 felülettel, amit viszont már augusztusban lelepleznek.

Via Huawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid