Íme, ezeken a helyeken gyártják a Samsung okostelefonokat

0

A Samsung a legnagyobb okostelefon-gyártó a világon, és ha néha el is veszíti ezt a címet, az általában nem tart sokáig. Tavaly az elemzők szerint legalább 300 millió készüléket szállítottak le, egy ilyen mennyiség előállításához hatalmas és jól felszerelt gyártói hálózatra van szükség. A dél-koreai vállalat a világ számos országában tart fent üzemeket. Persze, hogy egy adott készülék hol készül, teljesen lényegtelen, az összes létesítményben egységes minőségi szabványt tartanak fent. A Sammobile csapata összegyűjtötte, hogy egészen pontosan mely régiókban készülnek Samsung telefonok, mi pedig úgy gondoltuk, ez Titeket is érdekelni fog. Lesznek meglepetések!

Kína

Fogadjunk, te is azt hitted, hogy a legtöbb Samsung márkájú okostelefon Kínában készül. Elvégre a legtöbb nagy vállalat Kínában végzi, vagyis jobban mondva végezteti a gyártási munkálatokat, többek között az Apple is itt rakatja össze az iPhone-ok nagy részét. Ráadásul a kínai vállalatok a mobilos piac igen nagy szeletét tudhatják magukénak, legyen szó akár a Xiaomiról, vagy az Oppóról. És mégis: Kínában nem gyárt mobilokat a Samsung.

A vállalat idén zárta be az utolsó megmaradt üzemét a népköztársaságon belül, de a gyártási munkálatok már 2019-ben megszűntek. A gyártónak korábban volt két üzeme is Kínában, de mivel a Samsung piaci részesedése 1% alá esett az országon belül, kénytelenek voltak visszaszorítani a gyártást. A Samsung számára manapság már nincs értelme Kínában gyártatni a telefonokat, éppen ezért felhagytak ezzel a tevékenységgel.

Vietnám

Ez az az ország, ahol valójában a Samsung mobiljai készülnek, legalábbis egy jelentős részük. A dél-koreai vállalat üzeme a Thai Nguyen tartományban található, ahol összesen két gyárban szerelnek össze okostelefonokat, táblagépeket és további hordozható eszközöket.

A vállalat jelenleg egy újabb összeszerelő-csarnokkal bővíti a létesítményt, hogy tovább növelhesse a termelést. A már meglévő gyárak évente 120 millió készüléket állítanak össze. A Samsung globális termelésének jelentős részét, többek között az európai vagy észak-amerikai piacokon forgalomba kerülő telefonokat, Vietnámban szerelik össze.

India

India nem csupán a legnagyobb okostelefon-piacok egyike, de itt található a Samsung legnagyobb gyára is, ha a kapacitás szempontjából vizsgáljuk a dolgokat. 2017-ben 620 millió dollárt fektettek be azzal a céllal, hogy a duplájára növeljék a indiai okostelefon-gyártást. Az indiai Uttar Pradesh régióban, Noidában található a gyár, amelyet 2018-ban avattak fel. A létesítmény évente 120 millió készüléket állít elő, az elkészült mobilok nagy részét az indiai piacon értékesítik. Az indiai az egyik legjövedelmezőbb piac a Samsung számára.

Mivel az országban elég durva behozatali adók vannak, a dél-koreai cég kénytelen helyben összeszerelni az okostelefonokat ahhoz, hogy versenyképes maradhasson a lokális vállalatokkal szemben. A Samsung itt gyártja a Galaxy A és Galaxy M sorozatba tartozó készülékeit. Habár helyben értékesítik az elkészült mobilok nagy részét, az bőven megtörténhet, hogy egy európai, afrikai vagy nyugat-ázsiai vásárló olyan készüléket vásárol, amit egy indiai Samsung munkatárs rakott össze, mivel ezekből exportálni is szoktak az említett régiókba.

Dél-Korea

Természetesen a Samsungnak vannak gyárai a saját hazájában is, itt készül a legtöbb, a testvérgyártók által előállított komponens is.

Mégis érdemes észben tartani, hogy a vállalat otthonában a készülékek kevesebb, mint 10 százalékát szerelik össze, globális mércével mérve. Az itt gyártott mobilokat elsősorban a helyi vásárlók számára értékesítik.

Brazília

Talán te sem tudtad, de a Samsung Brazíliában is működtet egy gyártóüzemet. Pedig a gyárat nem mostanában alapították, a termelés 1999 óra zajlik ebben a létesítményben. A gyár több, mint 6000 embernek biztosít megélhetést, és ez látja el készülékekkel a teljes latin-amerikai régiót.

Mivel az indiaihoz hasonlóan a helyi importadók is magasak, a helyben történő összeszerelés biztosítja a Samsung számára, hogy versenyképes áron értékesíthesse a termékeit az ország határain belül.

Indonézia

Indonézia szintén egy olyan ország, ahol Samsung okostelefonokat gyártanak. Az országban üzemelő létesítményt 2015-ben nyitották meg, és évente megközelítőleg 800 000 db készülék gördül le a gyártósorairól.

Ez elegendő ahhoz, hogy a Samsung kielégítse a helyi vásárlói keresletet.

Komoly változások történtek az okostelefon-piacon az elmúlt évtized során. A kínai gyártók az iparág minden szegmensében elképesztően versenyképessé váltak, emiatt a Samsungnak alkalmazkodnia kellett, hiszen egyre nagyobb nyomás érte az ázsiai konkurensek részéről. Emiatt történhetett meg az, hogy a vállalat külsős partnerekre bízta az egyik okostelefonja előállítását. Erre először 2019-ben került sor, a készülék pedig a Samsung Galaxy A6s volt. Ez a megoldás lehetővé tette a Samsung számára, hogy versenyképesebben kínálja a saját portékáját, ami főleg abban az alsóbb árkategóriában fontos, amelybe az adott modellt szánták. Az úgynevezett ODM-modellre való nagyobb léptékű átállás azt jelentené, hogy a Samsung nem használná ki az összes rendelkezésére álló gyártási kapacitást, kivéve ha nő a kiszállítások száma, és képes növelni a piaci részesedését. Egyelőre a külsős partnerek nagyobb bevonása nem valószínű, de ha így történne sem kellene aggódni.

Minőség szempontjából ugyanis teljesen lényegtelen, hogy az adott készülék a Samsung saját gyárában, vagy netán külsős partnernél készül. Ezek a létesítmények valójában csak összeszerelik az okostelefonokat, mindegyikbe ugyanazok az alkatrészek kerülnek, és mindegyik egység ugyanazokon a minőségellenőrzési procedúrákon esik át. Így aztán egy Indiában vagy Brazíliában készült Samsung okostelefon is ugyanolyan eredeti, mint az, amelyik mondjuk Dél-Koreában készül, vagy egy harmadik fél felügyelete alatt. Na persze ez nem jelenti azt, hogy nem hamisítják a gyártó termékeit, de az már egy külön téma.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid