iPhone 15 Pro Max vs. Samsung Galaxy S23 Ultra törésteszt – Melyik bírja jobban?

0

A Galaxy S23 Ultra kétségtelenül az év legnépszerűbb Android csúcsmobilja lesz, az iPhone 15 Pro Max pedig minden bizonnyal elviszi majd a koronát az almás telefonok közül. Egyik modell sem olcsó, így nem árt tisztában lenni azzal, hogy mire számíthatunk egy leejtés során. Egy ismert videós most összevetette a két készüléket, és az is kiderült, van-e értelme az iPhone-ok új titán keretének tartósság szempontjából.

PhoneBuff nem szokásos ejtésteszteket készít, amiknél a véletlen játssza a legnagyobb szerepet, hanem robotok segítségével, szinte laboratóriumi pontossággal nézi meg, hogy az egyes telefonok mit bírnak.

Az első teszt egy csípőmagasságból történő leejtés a hátlapra. Itt egyértelműen a Galaxy S23 Ultra bírta jobban, csak kisebb törés lett a sarkainál, míg az iPhone 15 Pro Max üveg borítása teljesen összetört.

A második próba során a telefonok a sarkukra estek, az üveg mindkét esetben eléggé bezúzódott, a fém keret viszont az iPhone-nél bírta jobban. Ebben közre játszhatott a titán használata, de azt is vegyük figyelembe, hogy a Galaxy S23 Ultra sarka sokkal szögletesebb, és emiatt sérülékenyebb is, mint a lekerekített ellenfele.

A harmadik ejtés kijelzővel lefelé történt, kétségkívül ez a legveszélyesebb, és eléggé össze is tört minkét telefon, bár használhatók maradtak. Az S23 Ultra előlapja a hajlított panel miatt kicsit talán sérülékenyebb, de egyik mobil képernyője sem úszta meg.

A negyedik körben sokkal magasabbról végeztek egy utolsó ejtést, a Galaxy S23 Ultra állapota itt már kevesebbet változott, az iPhone 15 Pro Max pedig egy kicsit jobban összetört, mint eddig.

Összességében a Samsung mobilja nyert 39 ponttal, az iPhone nem sokkal lemaradva, de gyengébben teljesített (37 pont). Elmondható, hogy egyik telefont sem érdemes betonra ejteni, mert jó eséllyel össze fognak törni, ezt csak egy jó tokkal és egy extra kijelzővédő üveggel tudjuk nagy valószínűséggel kivédeni. Az pedig teljesen másodlagos, hogy egy gyártó mennyire strapabírónak hirdeti a készülékét, lehet szó bármilyen jól hangzó Gorilla Glass védelemről vagy titán keretről. A valódi strapatelefonok gumírozottak, erős műanyagból van a házuk, nem pedig üveg és fém szendvics kivitelűek.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid