Ismét feltűnt a Xiaomi Pocophone F2

0

Egyelőre nem sokat tudni a Pocophone F2-ről, azon túl, hogy elvileg létezik, fejlesztés alatt áll. A Xiaomi egyik fejese is szóba hozta a készüléket előző hónapban, állítása szerint a telefon 2020-ban debütálni fog. Most pedig újabb szilárd bizonyíték érkezett a készülék létezésére, a gyártó ugyanis nemrégiben levédette a nevét.

Egy szemfüles illető bukkant azokra a dokumentumokra, amelyekben a Pocophone F2 nevének levédetéséről van szó, ezekben a telefon POCO F2 néven szerepel, ami eléggé nyilvánvaló jele annak, hogy a jóárasított flagship mobil igenis létezik, és a hivatalos bejelentés már nem lehet messze.

A telefon nemzetközileg valószínűleg Pocophone F2 néven kerül a boltok polcaira, Indiában pedig mint Poco F2 juthatnak majd hozzá a vásárlók, az előd esetében legalábbis hasonlóan járt el a Xiaomi.

Az is nyilvánvalónak látszik, hogy a Redmi K20 Pro mégsem lett a Pocophone F1 szellemi örököse, hiszen az utóbbi mégis kap egy utódot. Egyelőre nem tudni többet a szóban forgó készülékről, de amint sikerült újabb információkra bukkanni, természetesen megosztjuk majd azokat Veletek!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid