Itt az Android 11 második előzetes kiadása!

0

Szinte pontosan egy hónappal az Android 11 első fejlesztői előzetese után megérkezett a második kiadás, vagyis a Developer Preview 2, ami már telepíthető is az újabb Pixel telefonokra.

Az új fejlesztői előzetes képfájljai már letölthetők a Pixel 2, a Pixel 3, a Pixel 3a és a Pixel 4 mobilokra erről a linkről, az OTA fájlokat pedig itt találod. A telepítés azonban csak hozzáértőknek ajánlott, és fontos azzal is tisztában lenni, hogy ez még egy korai verzió, mindennapi használatra nem alkalmas.

Az újításokról egyelőre nem tudni sokat, leginkább olyan dolgok derültek ki, amelyek a fejlesztők számára lényegesek. Ami biztos, hogy még nagyobb hangsúlyt kap az adatvédelem és a biztonság, illetve a különféle 5G-vel kapcsolatos funkciók. Ezeken kívül nagyobb támogatást kapnak a hajlítható kijelzők, a kameralyukas kijelzők, valamint a nagyobb képfrissítésű panelek (90Hz, 120Hz és 144Hz), illetve tovább fejlődnek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos API-k.

A hivatalos ütemterv szerint lesz még egy harmadik fejlesztői előzetes is áprilisban, utána pedig jönnek a béta verziók, amelyekből szintén három lesz, és ezek már többé-kevésbé alkalmasak lehetnek majd a mindennapi használatra. A végleges Android 11 pedig nyár vége felé jelenhet meg.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid