A világ első hajlítható telefonjának érkezik a folytatása

0

A világ első hajlítható okostelefonját nem a Samsung vagy a Huawei tette le az asztalra, hanem egy számunkra szinte ismeretlen kínai cég, és bár a készülék még eléggé kezdetleges volt, senki nem vitathatja el a Royole FlexPai érdemeit. A flexibilis mobil hamarosan folytatást kap, és már azt is tudjuk, mikor érkezik azt utód. 

Igazából már bemutatták volna a készüléket, ha nincsenek a koronavírus járványhoz köthető sajnálatos események, mint például az idei MWC expó visszamondása, ugyanis itt került volna sor a Royole FlexPai második generációjának a leleplezésére. A gyártó vezetője, Liu Zihong nemrégiben értekezett a kínai médiával, és azt nyilatkozta, a szomorú fejlemények ellenére a nagyközönség elé tárják készüléküket, és azt is bejelentette, hogy a mobil március 25-én fog érkezni.

Royole FlexPai

Egyelőre nem sok mindent lehet tudni a telefonról, a verebek azt csiripelik, hogy Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlet végzi a számításokat a belsejében, és nem marad ki belőle az 5G modem sem. Ha a FlexPai kijut a globális piacra, és igazak a szóbeszédek, egy darabig nem lesz nála jobb hardveres teljesítménnyel rendelkező flexibilis okostelefon. Az első hajlítható mobil a Royole műhelyéből még igencsak kezdetleges volt, ám tetszik vagy sem, mégis hamarabb befutott, mint a többi gyártó ajánlata, amelyek azért szintén szenvedtek, szenvednek bizonyos gyermekbetegségektől.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid