Itt a MediaTek első gamer processzora, a Helio G90

0

Nem ért senkit meglepetésként, hogy a mai napon a tajvani MediaTek bemutatta a játékokra fókuszáló Helio G90 lapkát, illetve annak társát, a G90T-t. A chipseteket elsősorban olyan okostelefonokba szánják majd, amelyeknél kiemelt fontossággal bír a játékélmény, illetve a gyors működés, de mégsem kerülnek egy vagyonba.

Az új konstrukciók két Cortex-A76, valamint hat Cortex-A55 maggal dolgozó processzorra épülnek, miközben a grafikus gyorsítás feladatát a Mali-G76 GPU vállalja magára. Mindkét lapkakészlet a TSMC 12 nanométeres FinFET eljárása révén kerül legyártásra, miközben az órajelük akár 2,05 GHz is lehet. Ezen kívül az új lapkák akár 10 GB LPDDR4X RAM-ot is támogatnak.

A másik komoly és fontos jellemzője ezeknek az új MediaTek lapkának a HyperEngine technológia, ami számos a teljesítményt, valamint magát az élményt fokozó opciót ad majd a felhasználók kezébe. Az egyik ezek közül egy hálózati motor, ami képes kombinálni a WiFi és az LTE kapcsolatokat, hogy erősítse a jelet. Ez főleg online játékok esetében lesz majd hasznos.

A másik nagyon érdekes lehetőség a duál WiFi kapcsolódás, ami lehetővé teszi a lapkát magában foglaló eszköznek, hogy akár két WiFi router jelére is csatlakozzon a még megbízhatóbb kapcsolat, és a csökkentett késleltetés érdekében. A lapka eszköztárát a HDR10 támogatás, valamint az érintésérzékenység gyorsítása gyarapítja, ami egy még fluidabb játékélményt igyekszik lehetővé tenni.

Kamerák terén sem kell visszafognia magát annak a gyártónak, aki a Helio G90-et vagy a G90T-t szeretné a mobiljába építeni, ugyanis a chipsetek akár 64 MP-es szenzorral is boldogulnak, és a Samsungnak van is már ilyen, szóval minden adott ehhez.

A MediaTek nyilvánvalóan egy megfizethetőbb alternatívát szeretne nyújtani a gamer mobilok gyártói számára, az olyan ajánlatokkal szemben, mint amilyeneket a Qualcomm biztosít. A tajvani félvezető-gyártó azt is megsúgta, hogy lapkái hamarosan egy Xiaomi készülékben fognak debütálni, mégpedig Indiában.

Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mi a különbség a G90 és a G90T között, de valószínűleg csak az órajel más.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid