Jön a VAIO első okostelefonja

0

A VAIO brand valamikor a Sony vállalat tulajdona volt, ám 2014-ben a japán gyártó kivonult a PC-s bizniszből, és megvált ettől a részlegtől. A VAIO jelenleg a Japan Industrial Partners tulajdonában áll, és a friss pletykák szerint a cég egy okostelefonnal rukkolhat elő a jövőben.

A szóbeszéd szerint az állítólagos készülék felfedésére március 12-én kerülhet sor. Azt kevesen tudják, hogy a Sony jelenleg is birtokol egy 5%-os részt a cégből, ami azt jelenti, hogy nem szűnt meg teljesen a kapcsolat a két vállalat között. Ez a kötődés állítólag szerepet játszott a készülendő mobil fejlesztésénél is.

VAIO okostelefon

Úgy fest, hogy ennek a szóbeszédnek mindenképpen van valami valóságtartalma, mert a rejtélyes készülék felbukkant egy szintetikus tesztben, így valamelyest ráláthatunk annak hardveres összetevőire.

A Sony közreműködésének hála az új modellnek számos hasonlatossága lesz az Xperia vonalhoz. A VAIO mobiljának specifikációi a következők lesznek: 64 bites Snapdragon 410 MSM8916 chipset, 2 GB RAM, 16 GB belső tárhely, 5 hüvelykes HD felbontású kijelző, 13 megapixeles hátlapi, és 5 megapixeles előlapi kamera. A készüléken nagy eséllyel már gyárilag az Android 5.0 fut majd. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy minden itt olvasott információt érdemes némi fenntartással kezelni, de ha a fenti dátum helytálló, már nem kell sokat várni az új készülék leleplezésére.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid