Jön az előfizetéses Facebook, ezek járnak majd a havidíjért cserébe

0

A Facebook anyavállalata, a Meta igyekszik minél hatékonyabban működni, ezért egyrészt folyamatosan csökkentik a költségeket (főként leépítésekkel), másrészt próbálnak új bevételi forrásokat találni. Most utóbbira érkezett egy nagy bejelentés egyenesen Mark Zuckerbergtől.

A vállalat egy új előfizetéses opciót vezet be, ami Meta Verified névre hallgat. Az ára 11,99 dollár (~4300 Ft) lesz havonta, ha a webes felületen fizetünk elő, Androidon és iOS-en pedig 14,99 dollár (az Apple és a Google jutaléka miatt). A két verzió teljesen egyenértékű, jobban megéri tehát böngészőn keresztül megcsinálni.

Mit is ad a Meta Verified? Egyrészt a Twitterhez hasonlóan egy hitelesített fiókot kapunk, de ehhez természetesen igazolni kell magunkat valamilyen hivatalos okmány feltöltésével. A gyakorlatban ez egy kék pipát jelent majd a nevünk mellett. A másik előny, ami az előfizetőknek jár, hogy közvetlen hozzáférésük lesz a Facebook ügyfélszolgálatához, így választ, illetve segítséget kapnak kérdés vagy probléma esetén.

“Ez a funkció a hitelesség és a biztonság növeléséről szól a szolgáltatásainkban” – mondta Mark Zuckerberg.

A hitelesítéssel nem csak nagyobb figyelmet kaphatunk, hanem ez egy extra védelmet is jelent az ellen, hogy a nevünkkel vagy a fiókunkkal mások visszaéljenek.

Az előfizetés csak 18 éves vagy idősebb felhasználók számára lesz elérhető. A Meta azt is megköveteli, hogy a potenciális előfizetők feltöltsenek egy a Facebook- vagy Instagram-fiókjukban található profilnévvel és fotóval egyező, kormány által kiállított személyazonosító igazolványt. Ha már egyszer igazolták magukat, nem lehet megváltoztatni a profilnevet, a felhasználónevet, a születési dátumot vagy a fényképet anélkül, hogy újra megcsinálnák az igazolási folyamatot. Azok a fiókok, amelyek a mai bejelentés előtt már hitelesítve voltak, továbbra is azok maradnak.

Első körben Ausztráliában és Új-Zélandon vezetik be a Meta Verified szolgáltatást teszt jelleggel, és eleinte csak a személyes profilokra, illetve a hírességek, celebek, közszereplők oldalaira lesz rendelhető, cégek vagy márkák számára nem. Később azonban szélesebb körben is elérhetővé válik majd.

Forrás: Facebook

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid