Jön a Xiaomi Mi 9 Lite, és nagyon jó lesz!

0

Nagyon úgy tűnik, hogy a Mi 9, a Mi 9 SE, a Mi 9T és a Mi 9T pro után újabb telefonnal bővül a széria, ami nem más lesz, mint a Mi 9 Lite. A Mi 8 Lite egy kiváló telefon volt, az utódja pedig még jobbnak ígérkezik.

Frissítés! Megjelent a Mi 9 Lite, és kedvezmény is van rá:

Nemrég megkapta a hivatalos Google-certifikációját a Xiaomi Mi 9 Lite, innen tudjuk, hogy létezik a telefon. Ez persze így még elég kevés infó, ám az egyik ismert arc az XDA-Developers oldaláról úgy tudja, hogy a készülék a CC9-re épül majd, ami egy remek hír.

A pontosan két hónapja bemutatott Xiaomi CC9 telefonok egész jók lettek, hiszen fiatalos külsőt, nagy aksit, korrekt hardvert és ütős kamerákat kaptak, az olyan extrákról nem is beszélve, mint az OLED kijelző, vagy a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó. A mobilok azonban kizárólag Kínában jelentek meg, és eddig csak az olcsóbb CC9e kapott nemzetközi verziót a Mi A3 személyében. Sokan vártak arra, hogy az ütősebb CC9 is megjelenjen Európában (ha nem is ezen a néven), és most úgy néz ki, hogy ez meg is történik.

Xiaomi CC9

A CC9e és a CC9 között a legnagyobb különbség, hogy az utóbbi egy nagyobb méretű (6,088 vs 6,39) és felbontású (HD+ vs Full HD+) kijelzőt, illetve Snapdragon 665 helyett 710 processzort kapott (meg persze a RAM és tárhely verziók is eltérnek, de azért van átfedés is). Egyébként ugyanúgy tripla hátlapi kamerával bírnak (48+8+2 MP), a szelfikamerájuk 32 MP-es, az aksi pedig egyaránt 4030 mAh kapacitású.

A CC9 tehát egy remek mobil, és ha valóban ez lesz a Xiaomi Mi 9 Lite, csak B20-as LTE támogatással, valamint magyarul is tudó MIUI rendszerrel, akkor minden bizonnyal óriási siker lesz. Korábban egyébként arról szóltak a pletykák, hogy a CC9 más néven, Mi A3 Pro-ként jöhet majd hozzánk, és ebben az esetben az Android One program része lett volna, ami gyári Android rendszert jelent. Ez azonban azóta nem került megerősítésre, így a Mi 9 Lite-os verzió sokkal valószínűbb.

 

Ha pedig esetleg nem várnál a Mi 9 Lite-ra (nem tudni, mikor lesz ténylegesen kapható), akkor íme néhány aktuális Xiaomi kupon friss modellekhez. Ritka jó árak vannak, de lehetséges, hogy némelyik már lejárt!

Xiaomi Mi A3 Global verzió

Xiaomi Mi 9T Pro Global verzió

Xiaomi Mi 9T Global verzió

Xiaomi Mi 9 Global verzió

Redmi Note 7 Global verzió

A kuponok a KínaiGuru oldaláról vannak (több ezer kupon van, ezért mobilon várni kell pár másodpercet, mire betölt a táblázat)!

 

További friss Xiaomi leárazásokat itt találsz.

Megjegyzés: az összes felsorolt telefon Global verziós, teljes körű 4G támogatással bírnak, és magyar nyelv is van bennük. Vám- és áfamentes szállítás: 41 dollár alatt nincs vámolás, fölötte a Priority Line ajánlott (a rendelési oldalon már Netherlands Registered(PDM) vagy EU priority Line(DPD) látszik, mindkettő működik). Külföldi oldalakon mindig PayPallel érdemes fizetni.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid