Jövő hónapban több millió Gmail-fiókot fog törölni a Google

0

A Google korábban jelezte, hogy decemberben megkezdik a legalább két éve inaktív fiókok törlését. A vállalat nem ront ajtóstul a házba, először azokat a profilokat szüntetik meg, amelyeket létrehoztak, aztán soha többé nem használtak. Azok, akik érintettek az ügyben, már kaptak egy értesítést az adott fiókra, illetve annak helyreállítási e-mail címére.

A keresőóriás még májusban jelentette be, hogy törölni fognak minden két éve vagy régebb óta inaktív Google-fiókot. Mielőtt frissítették volna az irányelveket, a vállalat csak a fiókban tárolt tartalmakat törölte, de magát a fiókot nem bántotta. Állítólag azért változtattak, hogy megerősítsék a biztonságot, mivel egy használaton kívüli profil nagyobb veszélynek van kitéve. A Google azt is közölte, hogy a nagy törlési hadjárat 2023 decemberében indul, vagyis egy hónap múlva megkezdődik.

Így aztán ha van egy nem használt, mellékes fiókod, amit inkább megtartanál, még most megteheted a szükséges lépéseket annak megőrzése érdekében. A tisztogatás egyébként is azokkal a fiókokkal kezdődik, amelyeket létrehoztak ugyan, de soha nem használtak. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a Google egyelőre nem tervez olyan fiókokat is eltávolítani, amelyek tartalmakat töltöttek fel a YouTube-ra.

Ahhoz, hogy a fiók megmaradjon, mindössze annyit kell tenni, hogy aktívvá tesszük azt. Be kell jelentkezni, és használni kell a Google valamelyik szolgáltatását. A következő műveletek bármelyikének végrehajtása azonnal aktívvá varázsolja a használaton kívüli Google-fiókot:

  • Email-olvasás
  • Google Drive használata (tölts fel mondjuk egy képet)
  • YouTube-videók megnézése
  • Google Kereső használata
  • Bejelentkezés egy külsős szolgáltatásba Google-fiók révén

Az itt leírtak csupán a személyes fiókokra vonatkoznak, a szervezetek, iskolák és vállalkozások profiljait ez a szabályzat nem érinti.

Forrás: Android Authority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid