Kamera helyett extra kijelző jönne elő az Oppo slider mobiljából

0

Bármivel támadható a kínai Oppo fejlesztőcsapata, de azt senki nem vetheti a szemükre, hogy nincsenek egyedi ötleteik, koncepcióik, amelyek felkavarják a tech világ állóvizét. Az ázsiai vállalat már most folyamatosan borzolja a kedélyeket a vélhetően hamarosan bemutatásra kerülő Reno készülékkel, illetve annak nem mindennapi kialakítású előlapi kamerájával, ám bizonyos napvilágra került szabadalmak alapján még ennél is elképesztőbb telefonok lehetnek a tarsolyukban.

A jelenlegi divatnak megfelelően minden telefongyártó azon van, hogy a mobilok képernyőjét minél vékonyabb keretek vegyék körül, erre több megoldás is született. A notch volt az egyik első, de ez elég megosztó, sokan nem szeretik. Tudják ezt a gyártók is, és igyekeznek minél hamarabb nyugdíjba küldeni ezt a taktikai csapásmérést az egyetemes szépérzék ellen, mind különböző módszereket bevetve. A probléma gyökere maga az előlapi kamera, hiszen azt valahova tenni kell, így születtek periszkópos, slider mechanizmussal rendelkező, sőt, dupla kijelzős okostelefonok is. Nos, ha már slider mechanizmus…

Az Oppo olyan szabadalmat, szabadalmakat védett le a szellemi tulajdonok nemzetközi hivatalánál, amitől tényleg el fogod dobni az agyad! A gyártó egy jövőbeni okostelefonja esetében a felugró mechanika nem egy kamerát, hanem egy másodlagos képernyőt csalogatna elő a készülék elsődleges megjelenítője mögül. A LetsGoDigital csapata bukkant ezekre a szabadalmakra és a hozzájuk tartozó ábrákra, ezek alapján pedig látványos rendereket is készítettek.

Elsőre azt gondolná az ember, hogy a másodlagos képernyő panelje adna az otthont az előlapi kamerának, ám az itt látható képek alapján erről szó sincsen, így az extra kijelző nem az önarcképek készítéséhez nyújt segítséget. Talán plusz vezérlőfelületnek szánják, amikor a felhasználó játszik vagy éppen videókat néz teljes képernyőn. Persze ez csak spekuláció, igazából fogalmunk sincs, mire szolgálhat az Oppo szabadalmában szereplő másodlagos megjelenítő.

Egy másik elképzelés a slider telefonok világába repít minket, ám ebben a koncepcióban nem egy billentyűzet lenne előcsalogatható a telefon belsejéből, hanem egy – nem fogjátok kitalálni – másik kijelző. Ennél az elképzelésnél szinte biztosan extra irányítási, gépelési, és más hasonló opciókat kínálna a plusz képernyő, már csak az a kérdés, mennyire lenne tartós egy ilyen kialakítás, hiszen két kijelző az kétszer annyi törési lehetőséget jelent, a mechanika kopásáról nem is beszélve. Nem mindenki sírja vissza a szétcsúsztatható telefonokat, és nem véletlenül…

Bár az Oppo most keményen bizonyítani igyekszik, hogy nincs megijedve az eredeti ötletek piacra dobásától, azt azért tudni kell, hogy egy szabadalomból nem feltétlenül lesz kereskedelmi forgalomba kerülő eszköz. Mindenesetre adott a kérdés: Nektek mennyire tetszenek ezek az ötletek? Melyiket tudnátok jobban használni?

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid