Trónfosztás történt az AnTuTu-ban

0

Megérkezett a legfrissebb, márciusi AnTuTu lista, melyen a 10 legerősebb androidos mobilt tekinthetjük meg az általuk elért átlagos pontszám szerint rangsorolva, és bizony alaposan átrendeződött az élmezőny.

Már az előző hónapban is új kihívó ülhetett a trónra a Xiaomi Mi 9 személyében, ám egy hónappal később máris átadta a trónt, méghozzá a házon belüli Xiaomi Mi 9 Explorer Edition-nek. A Vivo új leányvállalatának gamer mobilja, az iQOO Monster is jól nyitott, hiszen rögtön a dobogó alsó fokára futott be.

Ennek kisebb tesója is felkerült a listára, méghozzá a 6. helyre, ezzel pedig közrefogják a Samsung új szériájának két nagyobb tagját, a Galaxy S10-et és S10+-t. Érdekesség, hogy az AnTuTu részéről elárulták, hogy jóval több Galaxy S10 szériás mobil jelent meg a tesztben, mint tavaly ilyenkor az S9-ből. Ezzel gyakorlatilag megerősítve a hírt, miszerint kifejezetten jól fogy az új széria.

A lista pár hónap alatt szinte teljesen átrendeződött, és a Nubia Red Magic Mars-on kívül már nem találunk Snapdragon 845-tel szerelt telefont a top 10-ben. A következő hetekben még várható 1-2 nagyágyú, így a jövő hónap is érdekesnek ígérkezik, hiszen a Huawei P30 Pro, az Oppo Reno és a Meizu 16s is megpróbál majd minél magasabbra törni a listán.

Forrás: AnTuTu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid