Képeken a Xiaomi 13 Ultra

0

Ha minden jól megy, a hónapban hivatalosan is bemutatkozik a Xiaomi 13 Ultra, ami a gyártó legdurvább 2023-as csúcsmobilja lehet. Az újdonságot már csak azért is érdemes várni, mert az elődjével, a Xiaomi 12S Ultrával ellentétben ez meg fog jelenni Európában is.

Már a Xiaomi 13 Pro is elég ütős lett, hiszen megkapta például a korábbi Ultra modell 1 colos fő kameráját, de azért van még hová fejlődni, éppen ezért a gyártó idén is készül egy Ultra kiadással. A telefont várhatóan április 18-án mutatják be Kínában, majd később lesz egy európai debütálás is, talán valamikor májusban vagy a nyár folyamán.

Eddig is voltak pletykák az új zászlóshajóról, most viszont megbízható forrásból érkeztek renderelt képek. Ezek még nem hivatalos sajtóképek, de a valódi méretek és dizájn alapján készültek, így meglehetősen közel állnak a végleges kinézethez.

Nem meglepő módon marad a hajlított kijelző, és a középre helyezett apró kameralyuk, így az előlap nem is tartogat túl sok érdekességet, leszámítva persze azt, hogy minden bizonnyal az egyik legjobb panelt kapjuk majd, ami elérhető most a piacon.

A keret kialakításában már lesz némi változás, ez teljesen laposnak tűnik, mondhatnánk rá, hogy “iPhone-szerű”, de igazából rengeteg hasonló telefon jön ki manapság, ez az új trend. Annyiban ráadásul mindenképpen más ez a dizájn, hogy itt az előlap és a hátlap is ívelt, ami egy kicsit kényelmesebb fogást tesz majd lehetővé.

Most pedig térjünk át a lényegi részre, a kamerákra, amik az elődhöz hasonlóan egy kör alakú szigeten foglalnak helyet.

A hírek szerint 4 db 50 MP-es egység lesz a hátlapon, az 1 colos fő kamera mellett kapunk majd egy ultraszéles látószögű megoldást, valamint két telefotó kamerát különböző nagyítási értékkel. Az egyik egy 2-3x-es normál zoom optika lehet, a másik pedig egy 5-10x-es periszkópos egység.

Érdekesség, hogy állítólag a mobil 163,18 × 74,64 × 9,57 mm-es dimenziókkal rendelkezik, és ebben még nincs benne a kiálló kamerasziget, ahol a vastagság 15,61 mm-es lehet. Ez elég durván hangzik, reméljük a Leica kamerarendszer lesz annyira ütős, hogy kárpótoljon minket ezért a vaskos kialakításért.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid