Két hetes üzemidővel debütált a Huawei Watch GT 2

0

A Huawei Mate 30 széria mellett egy okosóra is bemutatásra került, a Huawei Watch GT 2, ami első blikkre egy remek ajánlatnak tűnik. A készülék többek között a kiváló üzemideje miatt méltó a figyelemre.

A Huawei Watch GT 2 belsejében Kirin A1 processzor található, a chipet energiatakarékos működése lehetővé teszi a kéthetes használatot egyetlen feltöltéssel. A készülék létezik 42 és 46 mm-es méretekben, ám mindegyik modellen ugyanaz az 1,39 colos OLED képernyő kapott helyet, a megjelenítő körüli keret pedig vékonyabb lett az elődhöz képest. A Kirin A1 lapka nagyon keveset fogyaszt, és elképesztően stabil vezeték nélküli kapcsolatokat biztosít, a gyártó szerint a Bluetooth-szal párosított okostelefon vagy táblagép akár 150 méter távolságban is lehet az órától.

A 42 mm-es kiszerelésben 16 MB RAM, illetve 4 GB belső tárhely található, a 46 mm-es verzióban pedig 32 MB RAM segíti a processzor munkáját. Ez talán így első olvasatra nem tűnik túl soknak, ugyanakkor az okosóra a gyártó saját fejlesztésű Lite OS rendszerét futtatja, ami nem egy túlzottan hardverigényes ökoszisztéma. Természetesen a készülékek támogatják az Android és az iOS operációs rendszert futtató eszközöket, és azokkal könnyedén párosíthatóak.

A Huawei Watch GT 2 belsejében Bluetooth 5.1 modem, pulzusmérő, GPS, és még giroszkóp is helyett kapott, a nagyobb verzióban pedig hangszóró és mikrofon is van, szóval lehet vele hívásokat fogadni és lebonyolítani. A Watch GT 2 összesen 15 sport üzemmódot kínál jövendőbeli tulajdonosának, és még víz alatt is képes követni a szívritmust. Az alvási ciklus megfigyelése is sokkal fejlettebb lett, köszönhetően a Huawei TruSleep 2.0 technológiának.

A kínai gyártó szerint az okosóra képes akár 14 napon keresztül is működni egy töltéssel, GPS üzemmódban pedig 30 órát bír. A 42 mm-es verzióban 215, míg a 46 mm-es változatban 455 mAh kapacitású akkumulátor található. A készülék értékesítése a következő hónapban indul, a kisebb változat 253, a nagyobb pedig 275 dollárnak megfelelő összegért lesz kapható Kínában.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid