Két modellel debütálhat a Realme GT Master széria

0

A Realme legújabb hivatalos bejelentése szerint a gyártó következő okostelefonos bejelentése július 21-én esedékes. Aznap debütál a GT Master sorozat, amelyről az internetes szivárogtató azt beszélik, hogy két vadonatúj készülékből áll majd. Az egyik a Realme GT Master Edition, a másik pedig a GT Master Exploration Edition nevet kaphatja.

Érthető módon a gyártó a bemutató dátumán kívül többet nem osztott meg velünk, minden további értesülés Digital Chat Station tollából származik, aki egy megbízható szivárogtató a Weibo berkein belül. Neki köszönhetően ismerjük a két készülék nevét is, egy kiszivárgott dokumentum pedig lebuktatta a GT Master Edition legtöbb jellemzőjét.

A szóban forgó okostelefon egy 6,43 hüvelykes, Samsung gyártmányú, 120 Hz-es AMOLED kijelzővel büszkélkedhet majd, ami 360 Hz-en érzékeli az érintéseket, illetve rendelkezni fog 4D rezgés támogatással.

A bal felső sarokban lévő kameralyukba kerül az előlapi 32 megapixeles képrögzítő egység. A hátoldalon pedig az elsődleges szenzor szerepét egy 64 megapixeles modulra bízzák, amelyet egy 8 megapixeles ultraszéles, valamint egy 2 megapixeles makró egység támogat. A korábbi hírek szerint a kamerák Kodak márkajelzést kapnak.

A Realme GT Master Edition belsejében a számításokat Snapdragon 778G processzor végzi majd, ami erőteljesen arra utal, hogy a korábban szintetikus tesztekben, illetve a kínai telekommunikációs iroda oldalán feltűnt Realme RMX3366 valószínűleg a GT Master Exploration Edition lesz, a belsejében Snapdragon 870 lapkával.

Az okostelefon(ok) Android 11 rendszer fognak futtatni, amelyre ráépül a kínai gyártó saját fejlesztésű felhasználói felülete, a Realme UI 2.0. A Realme GT Master Edition kétféle tárhely opcióval fog megjelenni, a 8 GB RAM mellé lehet majd választani 128 vagy 256 GB-os kiszerelést is.

Előzetes renderek a 91mobiles jóvoltából

Ha valaki igazán maximumra akarja majd tekerni a készülék hardverét, akkor igénybe veheti a Dynamic RAM Expansion (DRE) funkciót, ami a belső tárhelyből csíp le 5 GB-ot, és azt hozzá adja az operatív memóriához.

A Realme GT Master Edition többek között rendelkezni fog NFC chippel, és a már forgalomban lévő GT modell GT Mode-ját is megkapja. Ha valaki nem nem tudná, ez egy szoftveres optimalizáció, amivel egy kicsit több kakaót lehet kihozni a mobilból.

A telefon energiaellátását egy 4300 mAh kapacitású, a 65 wattos gyorstöltés támogató akkumulátor biztosítja majd. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Master és az Exploration miben fog eltérni egymástól a beszerelésre kerülő chipseten kívül, de mivel a bemutató jövő héten lesz, hamarosan erre a kérdésre is választ kapunk.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid